Kecskemét

2018.04.26. 14:00

A megyei polgárőrség jeles osztályzatot kapott

Közgyűlésen értékelte az előző évi munkáját a Bács-­Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, és vázolták az idei évre vonat­kozó feladatokat is.

Szentirmay Tamás

A Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége közgyűlésén szavazással fogadták el a beszámolókat

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Szentirmay Tamás

A megjelenteket, köztük dr. Túrós András országos elnököt, Raush Sándort, a megyei önkormányzat alelnökét, dr. Dávid Károly dandártábornokot, megyei rendőr főkapitányt, Mák Kornélt, Kecskemét alpolgármesterét dr. Fekecs Dénes köszöntötte. A megyei elnök beszámolójából kiderült, hogy a polgárőr-egyesületeknek az elmúlt években és 2017-ben is alapfeladata volt a közterületi járőrszolgálat, a figyelő-, továbbá a jelzőőri szolgálat, amit leggyakrabban személygépkocsival, gyalogosan, esetenként kerékpárral, illetve motorkerékpárral és egyre növekvőbb óraszámban lóval láttak el a polgárőrök. Törvénysértés és más rendellenesség észlelése esetén a polgárőrök értesítették az illetékes hatóságot. Jelzőőri feladatokat a közlekedési balesetek, kiemelt rendezvények helyszínén, továbbá a közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák közvetlen közelében láttak el speciálisan arra kiképzett polgárőrök. Az egyesületek részt vettek körözött személyek, gépjárművek és tárgyak felkutatásában, azonosításában. Közreműködtek baleset-­megelőzési, áldozatvédelmi, közlekedésbiztonsági, állat-, környezet- és természetvédelmi tevékenység támogatásában.

A Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége közgyűlésén szavazással fogadták el a beszámolókat
Forrás: Petőfi Népe | Fotós: Szentirmay Tamás

A megyei rendőr-főkapitánysággal, a megye rendőrkapitányságaival és határrendészeti kirendeltségeivel tovább erősödött a kapcsolatuk. Együttműködési megállapodásuk alapján a rendőri szervekkel gyakran közösen láttak el szolgálatot.

Az elmúlt évben megyénk polgárőrei, a 2016. évi 199.436 órát 52 százalékkal meghaladóan, összesen 302.180 órát töltöttek szolgálatban.

Az elmúlt években különösen nagy kihívás elé állította megyénket is az illegális migráció. A komoly közbiztonsági kockázat kezelésében a rendőrség és a honvédség mellett polgárőrök is kivették a részüket. Megalakult a Határvédelmi Polgárőr Tagozat, melynek tagjai a rendőrséggel és a honvédséggel folytatott együttműködés összehangolásával végezték feladatukat.

Az egyesületek regisztrált taglétszáma a 2016. évi 3637 főről 2017-ben 4063 főre emelkedett. Fekecs Dénes köszönetet mondott azoknak a szervezeteknek, amelyek segítséget nyújtottak munkájukhoz.

Dávid Károly beszámolt arról, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma. A 2012-es adatokhoz képest ötven százalékkal.

Ez az összefogásnak a mérhető eredménye, hangsúlyozta a megyei kapitány. Sikeresnek ítélte az együtt munkálkodást. Raush Sándor a megyei polgárvédelmi szövetségről beszélt, amely hasonló szellemiséggel dolgozik, mint a polgárőrség.

Tisztességes tevékenység folyik

Magyarországon a polgárőrség a kormánytól jeles osztályzatot kapott – mondta Túrós András országos elnök a közgyűlésen. Bács-Kiskun megyében rend, fegyelem, szervezettség, tisztességes polgárőr-tevékenység folyik, rangja, tekintélye van a szövetségnek. A polgárőrség meghatározó, nélkülözhetetlen tényezővé vált nem csak megyei, de országos szinten is, hangsúlyozta Túrós András. A szakmai dolgokhoz több polgárőr is hozzászólt, majd elfogadták a beszámolókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában