Foktői gyilkosság

2018.02.05. 12:16

Kevesen ismerték a zárkózott családot

Több késszúrással ölte meg anyját egy foktői nő szombaton, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Az idős asszony holtteste mellett találták meg a lányát, aki a nyomozóknak később beismerte tettét.

Pozsgai Ákos, Gábor János

Mint arról korábban beszámoltunk, Foktőn, a Petőfi Sándor utcai házban szombaton délelőtt negyed tíz körül találtak rá az idős asszony holttestére, a helyszíni és a halottszemle adatai alapján egyértelmű volt, hogy idegenkezűség okozta az áldozat halálát. A helyszínre kiérkező rendőr járőr a halott asszony mellett találta a lányát is, aki a rendőrségtől kapott információk szerint öngyilkosságot kísérelt meg, többször is megszúrta magát, ezért mentőt hívtak hozzá és kórházba szállították.

A helyszínre érkezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-­főkapitányság forrónyomos csoportja, a helyszínt lezárták és megkezdték az adatgyűjtést, a nyomok rögzítését. Közben a nyomozók több személyt is meghallgattak a helyszínen.

A rendőrség vasárnap délben közleményben tudatta, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a foktői nőt, aki beismerte tettét. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő több késszúrással végzett az anyjával. Őrizetbe vették az anyja megölésével gyanúsított nőt és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

Kevesen ismerik őket, zárkózottan élt a család

A tragédia híre megrendítette a helyieket, hiszen emberemlékezet óta nem történt hasonló a közösségükben. Az érintettekről pedig csak keveset tudnak, mivel újnak számítottak a Duna-­parti településen – tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő foktői lakostól. A kis községben szinte mindenki ismer mindenkit, ám ez a család csak nemrég költözött hozzájuk, egy másik Bács-Kiskun megyei faluból.

Úgy tudni, hogy hárman laktak a házban: az elhunyt asszonyon és a gyanúsított nőn kívül utóbbi férje szintén velük élt. A férfi viszont, információink szerint, nem tartózkodott otthon a gyilkosság időpontjában, ugyanis hosszú ideje kórházi kezelés alatt áll. Foktői forrásunk hozzátette: ha veszekedések, hangos szóváltások, esetleg tettlegesség előzte is meg a gyilkosságot, annak vélhetően senki sem volt fültanúja, mivel a szomszédos házakban jó ideje nem él senki. Azt mindenesetre megjegyezte: a család kifejezetten zárkózottan élt, csak néhány utcabelihez járt néha az idős asszony, nagyon ritkán lehetett látni az utcán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában