2025.05.08. 10:35
Bőséges eső áztatta a földeket, most dőlhet el, milyen évük lesz a gazdáknak
Előző héten már-már kánikula volt, az elmúlt napokban viszont lehűlést tapasztalhattunk és jelentősen megnövekedett a csapadék. Vajon ez mit eredményez a mezőgazdaság számára és mikor térhetnek vissza a 30 fokos napi maximumok? Ország Ferenc kecskeméti meteorológust kérdeztük.
Már a hosszú hétvégének a második felével elkezdődött országszerte a hűvösebb, csapadékosabb időjárás, amit egy Európát is kettészelő, több középpontú hullámzó frontrendszer alakított, aminek a térségében, így Kecskemét térségében is több helyen hullott áztató eső. Ország Ferenc kecskeméti meteorológus szerint ez mindenképpen jót tett a mezőgazdaságnak.

Fotó: Bús Csaba
– Saját méréseim alapján az elmúlt napokban közel 10 milliméter csapadék esett Kecskemét térségében. Északon ez jóval több is volt, míg délen-délkeleten, Szeged és Gyula térségében nagyon kevés, 1-2 milliméter eső esett – mondta a szakember.
A májusi eső aranyat ér
A tél végén és tavasszal általában kiszáradási fázisban szoktak lenni a talajok, Ország Ferenc szerint ezért van nagy jelentősége, hogy esősek voltak az elmúlt napok.
– Az előző 4-5 évhez képest most jobb helyzetből indul a mezőgazdaság. Április elejével a talajok nedvességgel feltöltöttek voltak, sok helyen 90-100 százalékos telítettséget mérhettünk. Ebben viszont jelentős csökkenés történt április második felében. A talaj felső rétege a megemelkedő hőmérséklet és a nagyobb szélsebességek hatására elkezdett kiszáradni. Ezt a kiszáradási periódust egészen jól kompenzálta az elmúlt napok csapadékossága – mondta Ország Ferenc, hozzátéve, hogy ahhoz, hogy tényleg sikeres mezőgazdasági évünk legyen, szükség van ennek a folytatására.
A május további csapadékossága meghatározó lesz, főleg a nyár első felében érő mezőgazdasági termények szempontjából. A szakember azonban figyelmeztetett, arról beszélni most, hogy milyen lesz a május egésze, még felelőtlenség lenne. A néhány napon túlmutató előrejelzések ugyanis jelentős bizonytalansággal terheltek. Az egy hétnél hosszabbtávú előrejelzéseket ennek megfelelően a helyén kell kezelni.
Ország Ferenc kecskeméti meteorológus a következő napokról is beszélt
Az idő lehűlt, sok eső esett, de vajon ez vár ránk a hét második felében is?
– Az látható, hogy az elmúlt napok csapadékos, hűvös időjárása egy jóval szárazabb, de továbbra sem meleg időjárásba vált át. Hétvégéig marad a többnyire felhős idő, de azért ki-kisüt majd a nap is. Viszont a hőmérsékletek nem térnek vissza a múlt heti 30 fokos magasságba, a 16-20 fok közöti hőmérsékleti maximumok lesznek jellemzőek a hét további részén – közölte a meteorológus.
Bár az eső a következő napokban is velünk lehet egy-egy futó zápor formájában, de nagyobb térségre kiterjedően összefüggő csapadékzóna várhatóan vasárnap és a jövő hét első napjaiban alakul majd ki. Ezt követően térnek vissza várhatóan a magasabb hőmérsékletek és a változóan felhős napsütéses napok.