2025.04.25. 08:55
Pillanatok alatt hömpölygő folyóvá változtak az utcák, combig érő vízben gázoltak – galériával, videóval
Több hullámban csaptak le a lassan mozgó zivatarok Bács-Kiskun egyes részein csütörtök délután. Míg voltak olyan települések, ahol porzottak az utak, mert egy csepp eső sem esett, addig másutt rémisztő villámárvizek öntöttek el településeket.
Több cikkben is beszámoltunk előzetesen, hogy viharokkal, borzalmas felhőszakadásokkal készül lecsapni az időjárás csütörtökön. Sok helyen jégesővel, erős széllel és rémisztő villámárvizekkel érkezett a csapadék. A Kecel–Soltvadkert–Pirtó–Kiskunhalas vonalon több hullámban alakultak ki zivatarok és villámárvizek. Az 53-as főúton, Pirtó térségében többször is lassítani kényszerültek az autósok, mert olyan sűrűn szakadt az eső, hogy semmit nem lehetett látni. Néhányan vészvillogóval félre is álltak az útpadkára és megvárták, hogy elvonuljon a zivatar.

Fotó: Pozsgai Ákos
Rémisztő villámárvizeket okozott a vihar
Kiskunhalason a város több részét elöntötték a villámárvizek, azokon a helyeken sem tudott elfolyni a rövid idő alatt lehullott csapadék, ahol az elmúlt években újították fel a csapadékelvezető hálózatot. Néhány órára víz alá került a város több pontja is, így a Semmelweis tér, a Nagy Szeder István utca és a Dr. Monszpart László utca kereszteződése, ahol bokáig érő vízben jártak a gyalogosok. A Május 1. téren a városi piac előtt is tengelyig érő vízben gázoltak az autók. Elöntötte a víz a szemközti Spar áruház parkolóját is.
A Kuruc vitézek terén is utakat öntött el a csapadék, és a Fazekas Mihály utcán is az autók tengelyéig ért a víz a lovasbázis előtt órákon át. A Hirling József Lovasparkból kiáramló esővíz felnyomta a csapadékelvezető akna fedlapját, és még több víz árasztotta el a Fazekas Mihály utcát, ahol több helyen a házak udvarára folyt be a víz. A közeli Shell benzinkutat is összefüggő víz borította.
Az aluljáróban combig ért a víz
Jó vizsgázott a halsai Vasút utcán a Budapest–Belgrád-vasútvonal újjáépítése során elkészült gyalogos és kerékpáros aluljáró. Még nem adtak át, de már megnyitották a gyalogosok előtt, ahol a csapadékelvezető rendszer tökéletesen működött. Nem úgy a Csalogány utcai vasúti gyalogos és kerékpáros aluljárónál, amit szintén megnyitottak a forgalom előtt, viszont a hirtelen lezúdult nagymennyiségű csapadék nem tudott elfolyni. Combig ért a víz még órákkal később is az aluljáróban. Voltak, akik a vízen átgázolva jutottak át az egyik oldalról a másikra, a sínek között ugyanis már lehetetlen az átjárás, a megépült zajvédő falak hermetikusan lezárják a vasúti pályát a kívülállók elől.
Ugyancsak órákra ellepte a felgyülemlett esővíz a Vasút utca és a Bokréta utcai kereszteződést. Itt a korábbi években készült műszaki megoldás a csapadékvíz elvezetésére, az évtizedek óta visszatérő problémát azonban úgy tűnik, nem sikerült megoldani, legalábbis az olyan szélsőséges időjárási körülmények esetén, mint amilyen a csütörtöki volt.
Hatalmas esőzés Kiskunhalason
Fotók: Pozsgai ÁkosMegnyitották a zsilipeket
A város északi oldalán több zsilipet is megnyitottak a szakemberek, így a hirtelen lezúdult nagymennyiségű csapadék a több százmillió forintból kiépített felsővárosi csapadékelvezető rendszeren keresztül akadálytalanul juthatott a Sóstó melletti víztározóba, onnan a tó vizét tovább duzzasztva. Információink szerint néhány óra alatt több mint 40 milliméter eső esett a térségben, úgy tudjuk, hogy a vasúthoz közeli réteket is elárasztották vízzel, amely a környék termőföldjeit táplálja majd a szárazabb időszakokban.