Bács-Kiskun

2025.01.16. 11:30

Van esély arra, hogy lássuk a 160 ezer évente megjelenő üstököst – videóval

Hószállingózás, fagyott eső, intenzívebb, nagy pelyhekben hulló hó, majd ugyanez elölről. Így nézett ki a szerdai nap, de vajon eshet-e még hó a napokban? Ország Ferenc kecskeméti meteorológus a következő napok várható időjárásról nyilatkozott nekünk, érintve azt is, hogy akár még egy ritka üstököst is láthatunk, feltéve, hogy tiszta lesz a hajnali égbolt.

Kedden –6, szerdán –3 fokig csökkent a minimum hőmérséklet, és a következő napokban sem kell számítanunk jelentősebb felmelegedésre. Ország Ferenc kecskeméti meteorológus hírportálunknak elmondta, csütörtökön a párás, ködös reggel után még erősebben felhős idő várható, délutántól, viszont jó eséllyel oszlani fog a felhőzet.

üstökös,
Ország Ferenc: Csillagászati érdekességet is tartogat a hétvége 
Fotó: Shutterstock/Illusztráció

– A kiépülő téli anticiklonok velejárója, hogy a koraesti időszakban rohamosan esik a hőmérséklet, a napközben lehullott csapadék pedig nedvességgel látja el a talajközeli levegőt, így pára, köd alakul ki sok helyen. A hőingás ilyenkor kicsi marad, éjszaka –1, –2 fok, napközben 1, –2 fok körül alakulnak a hőmérsékletek, az ég pedig jobbára borult marad – magyarázta a szakember.

Ország Ferenc kecskeméti meteorológus szerint a havazást a szerdával letudtuk

A szerdai havazás nem valószínű, hogy megismétlődik a napokban.

– Az anticiklonok a gyenge szitálástól, ónos szitálástól eltekintve jellemzően nem járnak számottevő csapadékhullással, így hétvégén azokon a területeken sem kell további havazásra számítani, ahol napközben is megmarad az alacsonyszintű felhőzet. Kecskemét térsége ezeknek a területeknek a határán lesz majd valószínűleg. Aki a párás, ködös időt kedveli, északra induljon, aki egy kis napsütésre vágyik, Kecskeméttől délre a helye. A hőmérsékletek között is nagy lehet a kontraszt a borult, és napos területek közt. A tartósan felhős tájakon egész nap fagypont körüli néhány fokos hőingásra számíthatunk csak, míg a derültebb tájakon hajnalban –6, napközben akár 4, –5 fok is lehet – közölte Ország Ferenc

Az emberiség 160 ezer évente láthatja ezt az üstököst, de nem ez az egyetlen csillagászati érdekesség a hétvégére

Nagy szerencsénk van azzal, hogy csütörtökön felszakadozik a felhőzet, és még péntek hajnalra is maradnak olyan tájak, főleg Kecskeméttől délre, ahol az éjszakai köd sem zavarja majd a kilátást, ugyanis így olyan lehetőség előtt állunk, ami legutóbb az első modern Homo sapienseknek adatott meg. 160 ezer évente előforduló üstököst láthatunk.

A hajnali órákban, jellemzően a hivatalos napkelte előtti néhány percben van esélyünk arra, hogy a tiszta égbolton lássuk a ritka üstököst. A NASA kisbolygó-becsapódásokra figyelmeztető rendszere 2024 áprilisában fedezte fel a C/2024 G3 (ATLAS) nevű üstököst. A jégből, kőzetből és porból álló égi objektum akkor 600 millió kilométerre járt a Földtől, és kétséges volt, hogy túléli-e majd a Nap közelségét. Mára viszont beigazolódott, hogy az üstökös – amely számítások szerint legutóbb 160 ezer évvel ezelőtt volt látható a Földről – tovább haladt a pályáján, és ezekben a napokban bolygónkat nagyjából 13 millió kilométerre közelíti meg, amely távolság elegendő ahhoz, hogy a tiszta égbolton szabad szemmel is lássuk.

– Ha nem lenne elég az égi jelenségekből, a napnyugta utáni néhány órára is ajánlunk csillagászati programot, hiszen a Vénusz és a Szaturnusz is látványos együttállást tartogat a hétvégére. A telihold is lassan csökkenésnek indul: szerdán még 97 százalékos volt, hétvégére azonban már 80 százalék környékére csökken, ami még mindig igen fényes, de talán nem annyira, hogy elhomályosítsa az égi jelenségeket – mondta Ország Ferenc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában