A Homokhátságon létkérdés az öntözés

A Parlament majdnem pontosan 2 évvel ezelőtt fogadta el a vízgazdálkodási törvény módosítását. A jogszabály első változata szerint minden fúrt kút tulajdonosának be kell jelentenie a vízhasználatot. E kötelezettség kilátásba helyezése azonban ellenállást váltott ki, részben az engedélyeztetés körülményessége és viszonylag magas költsége miatt. Végül a kormány a háztartási célú kutak esetében ejtette az engedélyeztetést, a mezőgazdasági kutak legalizálására pedig 2028-ig adtak határidőt.

A köztársasági elnök a rendelkezésben azt kifogásolja, hogy 80 méterig nem kell engedélyeztetni a kútfúrást. Tudományos tanulmány, amely alátámasztaná azt, hogy a jelenlegi 50 méteres mélységhatár az ivóvízbázis károsodása nélkül növelhető, jelenleg nincs. Ezért nem zárható ki, hogy a törvénymódosítás sérti az alaptörvényben garantált jogot az egészséges környezethez.

A kúttörvény alighanem a Duna–Tisza közén, közelebbről a Homokhátságon tart számot a legnagyobb figyelemre. A térségben ugyanis gyakorlatilag lehetetlen öntözés nélkül kertészeti termesztést folytatni. Egyes szántóföldi növények, mint az ipari csemegekukorica előállításának technológiája a szerződéses termesztésben kötelezően feltételezi az öntözést. Az esővíz pótlásának kényszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az ENSZ félsivataggá nyilvánította a Duna–Tisza közét. Agrometeorológiai megközelítésben ez azt jelenti, hogy a térség kétharmada nevezhető nyaranként rendkívüli, illetve súlyosan száraznak. Az utóbbi 40 év klimatikus és időjárási tendenciájából az következtethető, hogy a vízigényesebb kultúrák kiszorulhatnak a térségből.

– Két emberöltő távolából látható a szárazodás. A hetvenes években még lehetett Kecskemét környékén öntözés nélkül termeszteni a talajnedvesség ingadozására nem túl érzékeny növényeket, például burgonyát. Jelenleg, főleg a homokföldeken, öntözővíz nélkül némely nyáron hamar elpusztulna ez a növény – mondta el tapasztalatát Várkonyi Sándor őstermelő.

A KSH adatai szerint Bács-­Kiskun megyében jelenleg a szántóterületek 8 százalékán vannak meg az öntözés feltételei. Tavaly körülbelül 5 ezer termesztő 7600 hektárt öntözött a megyében, elsősorban felszíni vizekből.

Azt senki nem tudja, hogy az öntözésre használt kutakból mennyit használnak engedély nélkül. Még a hivatalos adatok is – igen bizonytalan becslésekre alapozva – széles sávba, 10 és 95 százalék közé teszik arányukat. E kutak zöme a kiskerti, tanyai gazdaságokat látja el vízzel. Külterületeken megélhetési vagy jövedelemkiegészítő forrás ma is a növénytermesztés.

A 80 méteres fúrási határ törvényesítése esetén sokan megúsznák a teljes engedélyeztetési folyamat több tíz-, sőt százezer forintot kitevő költségét. Az ivóvíz-gazdálkodás szakemberei aggódnak a mélység miatt.

Szőllősi-Nagy András professzor, a Víz Világtanács alapítója a sajtónak nyilatkozva egyebek közt abban jelölte meg a 80 méterig való szabadon fúrás veszélyét, hogy a mély kutak sokasodásával összekapcsolódhatnak külön lévő vízbázisok és a szennyeződésnek is nő a veszélye.

Természetesen a törvényalkotók szándéka is az, hogy megvédjék a felszín alatti vízbázisokat úgy, hogy a növénytermesztők érdekei se csorbuljanak. A szakemberek azt mondják, a felszíni vizek irányításával megoldható a kiszáradó térségek öntözése.