2025.03.13. 10:44
Sosem látott támogatások jönnek – így juthat hozzá! – galériával
A kalocsai városházán március 12-én, szerdán, több mint 100 gazdálkodó részvételével megrendezett agrárfórumra a kalocsai mellett a kiskőrösi és a bajai járásból is érkeztek mezőgazdasági vállalkozók. Szó esett számos támogatási formáról.
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) támogatási rendszer aktualitásairól rendezett kerekasztal-beszélgetésen Font Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke, dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára, Nagy Viktor, a MAGOSZ szakmai titkára és dr. Józsi Klára ügyvéd válaszolt a moderátor és a gazdálkodók által feltett kérdésekre. A fórum főszervezője, egyben a beszélgetés moderátora Szigeti Tamás kalocsai agrármérnök volt.

Fotó: Beküldött fotó
Az előadókat és a városháza dísztermét megtöltő közönséget elsőként dr. Bagó Zoltán köszöntötte. A polgármester örömét fejezte ki, hogy az agráriumban érdekeltek vissza-vissza térően a kalocsai városházán találkoznak, ilyen alkalmakkor a gazdálkodók a legmagasabb szakmai és érdekképviseleti szintről közvetlenül, interaktív módon juthatnak a saját gazdaságukat és a térséget érintő fontos információkhoz.
Stratégiai fél a gazdatársadalom
Szigeti Tamás bevezetőjében elmondta: évről évre szerveznek tájékoztató fórumokat azért, hogy a gazdálkodókat segítsk a megfelelő döntéshozatalban, hogy megfeleljenek a szigorodó előírásoknak, a lehető legtöbb forrást le tudják hívni a gazdaságaik számára.
– De mi teszi ezt lehetővé? Az, hogy Magyarország Kormánya úgy döntött, hogy stratégiai félként tekint a gazdatársadalomra, és egyedülálló módon 80 százalékos, az EU-ban a lehető legmagasabb finanszírozási arányt biztosít az európai uniós források mellé. Ez 2027-ig több mint háromszoros forrást, összesen 2900 milliárd forintot, azaz 2300 milliárd forint hazai és 600 milliárd forint európai uniós támogatást jelent – összegezte a rendelkezésre álló forrásokat a fórum moderátora.
A minél magasabb szintű feldolgozásra kell törekedni
Szigeti Tamás az első kérdéseket Font Sándornak tette fel, aki válaszában elmondta: az ismertetett hazai és EU-forrásokat a gazdáknak nagyon körültekintően és bölcsen kell felhasználni, hiszen ekkora támogatási összeg, ami az elmúlt ciklusénak a háromszorosa, még soha nem állt rendelkezésre.
Rámutatott, hogy a gazdálkodóknak a minél magasabb szintű feldolgozásra kell törekedni, ugyanis a klasszikus szántóföldi terményeknél – különösen az ukrán gabona piacra kerülésével – a dömpingárakkal szemben nehéz lesz versenyképesnek maradniuk. Font Sándor beszélt arról is, hogy a kormány az élelmiszerárak indokolatlan emelése ellen éppen aktuálisan, ezekben a napokban milyen ellenlépéseket tett. Mint elhangzott: ha ez kevésnek bizonyul, a kormány további szigorításokat vezet be.
Kitért arra is, hogy szerencsére a közelmúltban csak egy állattartó telepen észlelet száj- és körömfájás betegség lokalizált, de az ezzel összefüggésben elrendelt zárlat a nemzetközi szállítások tilalmának feloldásáig hatalmas veszteségeket okoz a gazdáknak és az államnak is. Ezekben a napokban éppen a juhtenyésztőknek, ugyanis egyelőre a húsvéti bárány sem kerülhet az olasz és más európai piacokra.
20 ezren várják a pályázatuk eredményét
Dr. Feldman Zsolt államtitkár kifejtette: az idei évben is létkérdés, hogy az agrárpiac hazai szereplői minél gyorsabban és zökkenő mentesebben jussanak a nekik járó agrártámogatásokhoz. Az elmúlt években a jogosultaknak járó források folyamatosan bővültek, és az 2025-ben is fontos szempont, hogy a támogatottsági szint megmaradjon.
Mint mondta: az első pályázati kiírásoknál az első döntések már megszülettek: több mint 7 milliárd forint, több mint 100 projekt esetében talált gazdára.
– Önök közül is nagyon sokan az AKG (agrár környezetgazdálkodási) támogatásukért izgulnak, azaz hogy nyernek, vagy nem nyernek. Azt a bíztató választ tudom adni, hogy május elején megszületnek a döntések, és így minden pályázó tudni fogja, hogy a következő öt évben az AKG programban részt tud venni, avagy sem. Jelenleg 20 ezer gazdálkodó várja, hogy az intézményrendszer feldolgozza ezeket a pályázati kérelmeket – mondta.
Kalocsai gazdafórum
Fotók: Zsiga Ferenc, Beküldött fotókTámogatják a fiatal gazdákat
A fórumon több kérdést a fiatal gazdálkodók támogatásával, a gazdaság átadásával összefüggésben tettek fel. Ezek megválaszolásakor az államtitkár hangsúlyozta: a generációváltás nagyon sok családi gazdaságnak a központi kérdése. A fiatal gazda támogatásnál az érintett 14,6 millió forint támogatásban részesülhet, továbbá ehhez 10-től 75 millió forintig terjedő beruházási támogatást igényelhet. Mindebből látható, hogy ez egy számottevő és jelentős segítség – szögezte le az államtitkár.
Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy élelmiszer-feldolgozás esetén akár egy kisebb gazdaság is 10, 20, vagy akár 80 millió forintos támogatást kapott tevékenysége fejlesztésére, ami egy-egy családi vállalkozás számára igen jelentős összeg.
Biztonságot jelentenek a termelőknek
– Az eddig kiírt pályázataink összesen 1,4 milliárd forintot tesznek ki. Fontos, hogy vannak olyan, például AKG programok, amelyek öt éven keresztül jelentenek biztonságot egy-egy termelőnek. Abban a helyzetben vagyunk: úgy kell kormányzati döntéseket hozni, például az AKG program finanszírozásánál, ami még két évig zajlik, hogy a következő, 2027-ben induló ciklusban is legyen erre mód. Ha valaki AKG-re pályázott, abban nyugodt lehet, hogy szándékunk és a tervünk az, hogy a mostani 1,2 millió hektárnyi mezőgazdasági területtel azonos területet tudjunk bevonni az új AKG programba, és e mögé ennek a finanszírozását tegyük a következő öt évben is – mondta dr. Feldman Zsolt.
Rendkívüli időszakot élünk
Nagy Viktor, a MAGOSZ szakmai titkára kiemelte: rendkívüli időszakot élünk, az agrártámogatási rendszerben jelentős forrás áll rendelkezésre. Most mindenki, minden fórumon arra kíváncsi, hogy ez őt hogyan és milyen módon érinti.
– Sajnos a pályázati felhívásokról még nem tudtunk nyilatkozni, viszont már látjuk azokat a kereteket, sarokszámokat, amelyek a pályázó gazdálkodóknak bizakodásra adhatnak okot. A gazdáság átadásnál azt látjuk, hogy az előzetes tervek szerint 32 milliárd forint keretösszegű pályázati összeg áll rendelkezésre azok számára, akik átadják, illetve átveszik a gazdaságot – mondta.
Ilyen támogatások igényelhetők
– A másik, a fiatal gazdákat érintő támogatási konstrukciónál 80 milliárd forint a tervezett pályázati felhívásban szereplő összeg, ez a 18–40 év közöttieket szólítja meg. Érdemes szót ejteni arról is, hogy milyen megosztásban lehet támogatásokat igényelni. A fiatal gazdáknál azt látjuk, hogy személyenként/gazdaságonként lesz egy 14,6 milliós támogatás, ami az előző alap támogatáshoz igazodik. Viszont az új támogatási formában ehhez kapcsolódik egy elem, ami akár addig el tud menni, hogy egy 75 millió forint értékű beruházást tud egy fiatal gazdálkodó megvalósítani. Mivel beruházásról beszélünk, még a biztosítékmentes előleg is segítséget nyújt a beruházáshoz. Az eddigi időszakokban ez nem volt így, most viszont 25 százalék biztosítékmentes előleg igényelhető. Tehát amellett, hogy lesz egy egyösszegű átalánytámogatás, lesz egy előlegigénylés is. Mindez azt szolgálja, hogy a fiatalok jobban bele tudjanak kezdeni egy projektbe. Zárszóként annyit: olyan áldott időszakot élünk az agrártámogatások szempontjából, hogy az EU-források itt vannak, itt van a 80 százalékos nemzeti finanszírozás. Éljünk vele és vegyük el, ami jár az agráriumnak! – mondta Nagy Viktor.
Érdemes ügyvéd segítségét kérni
Dr. Józsi Klára ügyvéd arra kapacitálta a jelenlévőket, hogy mielőtt az agrárgazdaság átadását elindítanák, a részletek átbeszélése érdekében mindenképpen keressenek fel egy ügyvédet, ugyanis számos jogi lehetőség kínálkozik, és ezeket egyéniesíteni szükséges. Az ügyvéd ezúttal is részletesen elmagyarázta, ki lehet a gazdaság átadója és ki lehet az átvevője, ennek ellenére a hozzászólásoknál több erre irányuló, pontosítást kérő kérdés hangzott el. Ezekre nagyobb részt dr. Józsi Klára és dr. Feldman Zsolt adta meg a választ.
A közel két órán át tartó kalocsai agrárkerekasztal-beszélgetés állófogadással ért véget.