Jánoshalma

2025.01.24. 12:40

Folytatódik a pályázati dömping, a gazdálkodók idén megüthetik a főnyereményt – galériával

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg, legkorábban a külterületi utak felújítását elősegítő kiírás – mondta Szigeti Szabolcs, közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára Jánoshalmán. A Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tartott gazdafórumon az új pályázatok iránt hatalmas volt az érdeklődés.

A helyettes államtitkár a Bács-Kiskun vármegyei NAK, a MAGOSZ és a Jánoshalmi Gazdakör Egyesület gazdafórumán ismertette az új pályázatok adta lehetőségeket és a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretében 2027-ig összesen több mint 5300 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből csaknem 2900 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, zöld célú beruházásokra és vidékfejlesztésre. Szigeti Szabolcs előadásában kiemelte, hogy a pályázatok ütemezetten jelennek meg az idei évben is. 

gazdafórum, Szigeti Szabolcs, közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, Jánoshalma
A gazdafórumon új pályázatokat jelentett be Szigeti Szabolcs, közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára
Fotó: Pozsgai Ákos

Gazdafórum: új pályázatok segítik a gazdálkodókat

Az idei menetrend alapján több felhívást is meghirdetnek, melyek társadalmi egyeztetése már részben vagy teljesen lezajlott. Ilyen például a külterületi utak építésére, a kertészeti üzemek technológiai korszerűsítésére, a rövid ellátási láncokra, a kisüzemek fejlesztésére vagy a fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatására vonatkozó pályázatok. Februárban és márciusban pedig két öntözésfejlesztéssel kapcsolatos felhívás kérelembenyújtási időszaka is megkezdődik, melyek a kisebb és a komplexebb beruházásokat is támogatják – jelentette be a helyettes államtitkár.

1200 milliárd forintot osztanak szét

A Magyarország Közös Agrárpolitikához kapcsolódó Stratégiai Terv keretein belül tavaly 30 pályázati felhívás jelent meg, mintegy 1200 milliárd forint keretösszeggel. Az agrár beruházások között rendkívül népszerűek voltak a feldolgozó üzemek fejlesztésre kiírt felhívások, valamint az állattartó telepek fejlesztésére meghirdetett kiírások. A feldolgozó üzemek fejlesztése esetében együttesen több mint 760 milliárd forint, míg az állattartó telepek korszerűsítésére összesen 860 milliárd forint fejlesztési igény érkezett be. A beruházási típusú felhívások mellett megjelentek például az állati génmegőrzést és állatjóléti intézkedést támogató kiírások vagy éppen az erdőgazdálkodók számára megjelentetett vagy a Natura 2000 területen gazdálkodók kompenzációs támogatásait szabályozó felhívások is. Mindezek mellett megkapták támogatói okirataikat a Leader Helyi Akciócsoportok is, amelyek mentén az első felhívások már meg is jelentek – emlékeztetett az agrártárca helyettes államtitkára.

Hozzátette: népszerűek a gazdálkodók körében az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást támogató programok, az előbbi esetében több mint 1.6 millió hektár területre, míg az utóbbinál mintegy 350 ezer hektár területre igényeltek támogatást.

Látogatás a helyi gyümölcsfeldolgozóban

Szigeti Szabolccsal, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára jánoshalmi látogatása során megtekintette jánoshalmi gyümölcsfeldolgozót és hűtőházat is, amely az önkormányzat tulajdona és a főként jánoshalmi gazdák által létrehozott Bácska Gyöngye Mezőgazdasági Szövetkezet bérel. Az üzemet Bányai Áron önkormányzati képviselő, a szövetkezet elnöke mutatta be és elmondta, hogy évente 300 ezer liter különböző féle gyümölcslevet készítenek.

Zárt tartású telepek biztosítják a víziszárnyas ágazat jövőjét

A helyettes államtitkár látogatást tett a közeli Mélykúton is, ahol megnézte Magyarország egyik vezető víziszárnyas üzemét, ahol évente közel 30 ezer tonna pecsenyekacsát dolgoznak fel és értékesítenek főként exportra.

– Magyarországon és térségben is a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat. A baromfihús adja a húsfélék export árbevételének több mint felét. A mélykúti székhelyű Bács-Tak Csoport hazánk egyik vezető víziszárnyas előállító és értékesítő cégcsoportja, mely zárt vertikális integrációban dolgozik – emelte ki Bányai Gábor kormánybiztos, a térség egyéni országgyűlési képviselője az üzemlátogatás során.

A madárinfluenza okozta nehézségek kiküszöbölésére ez elmúlt évtizedben, egyre több korszerű, zárt tartású telepet építettek fel. A legutóbbit egy éve, Bácsalmáson adták át. Jelenleg Mélykúton a bácsalmási telephez hasonló kapacitású, 20 állattartó épülettel rendelkező telepet hoznak létre, az épülő telepet nézte meg a helyettes államtitkár.

 – Az ágazat stabilitásához nélkülözhetetlen, hogy ilyen zárt-tartású, korszerű telepeken folytatódjon a víziszárnyasok nevelése, melyek stabillá és kiszámíthatóvá teszik a baromfiágazat működését és biztosítják a versenyképességét biztosítva a munkahely megtartó és teremtő képességet – hangoztatta a térség országgyűlési képviselője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!