Gazdaság

2023.03.07. 18:46

Cégvezetők is oktatnak a kecskeméti Neumann János Egyetemen

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Neumann János Egyetem közös képzése testközelből mutatja meg a hallgatóknak a vállalkozások világát.

Barta Zsolt

Dr. Fülöp Tamás rektor és Gaál József, a BKMKIK elnöke a további együttműködés lehetőségéről is tárgyalnak

Fotó: Barta Zsolt

Az országban egyedülállónak számít a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) együttműködése a kecskeméti Neumann János Egyetemmel. Immár harmadik éve indít féléves, közös képzést Kamarával a vállalkozásokért címmel a két szervezet. 

Kedd délután az idei első szemináriumot tartották meg. Előtte Gaál József, a BKMKIK elnöke a baon.hu-nak elmondta, hogy ez a kurzus testközelből mutatja meg a hallgatóknak a vállalkozások világát. A klasszikus egyetemi tananyag mellett olyan előadókkal is találkoznak, akik maguk is vagy vállalkozók, vagy vállalkozást irányítanak. 

Ezek az üzletemberek a kamara tagjai, akik a saját cégeik működésén keresztül mutatják be a piaci kihívásokat és az azokra adott válaszokat. 

A szemeszter végén a diákoknak csoportmunkában egy-egy vállalkozást kell felépíteniük. Az egyetemistáknak be kell ezeket mutatniuk a tanáraiknak, akik zsűrizik majd a teljesítményt. Azaz elbírálják, vajon életképes-e, piacképes- e az ötlet. 

A BKMKIK elnöke után a Neumann János Egyetem rektora méltatta a két szervezet közös projektjét. Dr. Fülöp Tamás is a mintaértékű jellegét emelte ki a közös tantárgynak. Mint rámutatott: gyakorlatorientált képzés keretében a vállalkozási ismerteket szerzik meg a diákok. A diákoknak projektfeladatokat kell elkészíteniük. Olyan kompetenciákat szereznek meg, amelyeket a piaci környezetben alkalmazhatnak. Egyedülálló ez a képzési lehetőség a hallgatók számára – mondta a rektor. Majd hozzátette: jelentős együttműködési megállapodás aláírására készül az egyetem a kamarával, amely a képzés tovább folytatása szempontjából stratégiai jellegű lesz. 

A sajtótájékoztató után az első szemináriumon Gaál József kamarai elnök, a Szimikron Kft. ügyvezető igazgatója beszélt arról a diákoknak, hogy egy vállalkozó élete teljesen más, mint egy alkalmazotté. Nincs főnök, önmaga ura, de óriási a felelősség a vállán, amely ennek a létformának az egyik jellegzetes vonása is egyben. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!