Virágzás

2023.03.25. 19:50

Barackfa-pántlikázást tartottak Kecskeméten – galériával

Kecskemét-Borbáson, a Bács-Zöldért telephelyén rendezték meg a Barackfavirágzás ünnepét. Az esemény kapcsolódott a városban zajló Kecskeméti Tavaszi Fesztiválhoz.

Lizik-Varga Katalin

A jelenlévők megismerhették a barackfa-pántlikázás hagyományát, illetve tájékoztatást kaptak a Bács-Zöldért Zrt. nyolc hónapon át tartó Szedd magad akciójáról is

Fotó: Lizik-Varga Katalin

A Kecskeméti Városszépítő Egyesület és a Bács-Zöldért Zrt. közös programján a jelenlévők megismerhették a barackfa-pántlikázás hagyományát, illetve tájékoztatást kaptak a Bács-Zöldért Zrt. nyolc hónapon át tartó Szedd magad akciójáról is.

– Egykoron Kecskemét Európa nagyhatalma volt a kajszibarackot illetően – fogalmazott Király József, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke, majd hozzátette, hogy ma feladatuknak érzik, hogy újra közelebb hozzák a kecskeméti kajszibarackot az emberek szívéhez, lelkéhez. 

Ezért a célért már közel 10 éve folyamatosan dolgoznak. Például egy évtizeddel ezelőtt olyan előadássorozatot kezdtek el szervezni, amelyben a kecskeméti kajszibarackot népszerűsítették, az alkalmakon pedig többek között bemutatták a méltán híres gyümölcs történetét is. Az elnök elmondta, hogy 2015-ben több ezer barackfa csemetét adományoztak a kecskeméti lakosoknak azért, hogy minél több helyi rendelkezzen barackfával. Remélik, hogy a kecskeméti kajszibarack neve újra szárnyalni fog. 

– Nekünk ez a küldetésünk. 

– zárta szavait az egyesület elnöke. 

Felföldi Mihály, a barackfa-pántlikázás ötletgazdája elmondta, hogy ez egy örömünnep, amely nagyban segíti a vevő és a termelő közötti közvetlen kapcsolat megteremtését is. Hangsúlyozta, hogy nagyon örülne annak, ha a köztudatban újra nagyobb szerepet kapna a kecskeméti barack, hiszen mint mondta, ha kevesebb is van belőle mint régen, de mégis csak van, erre pedig büszkék lehetünk. 

A rendezvénynek a Bács-Zöldért Zrt. borbási telephelye adott otthont. Itt pántlikázták, címkézték fel a fákat, és ide jöhetnek vissza nyáron zamatos barackot szedni azok, akik megjelölték a számukra szimpatikus gyümölcsfát. Azonban nem csak ők vehetnek rész a „Szedd magad” akcióban, ugyanis a Bács-Zöldért Zrt. az elmúlt évben útjára indította ezt az akciót, melyet idén is folytatni fognak, és melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. 

Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. egyik tulajdonosa hangsúlyozta, hogy olyat kínálnak a fogyasztóknak, amit senki sem tud az országban. Ugyanis náluk április közepétől egészen november közepéig az őszi fagyok beálltáig folyamatosan lesz lehetőség gyümölcsöt és zöldséget szedni egyaránt. A kínálat valóban bőséges. Lehet majd vinni spárgát, később május közepétől cseresznyét,  aztán kajszibarackot, szilvát, őszibarackot, nektarint és legvégül birsalmát.

A Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karával együttműködve 20 hektárnyi zöldséget is ültetnek, melyekből szintén lehet majd vinni a „Szedd magad” akció keretében. 

– A különleges zöldségek között olyan paradicsom is kapható lesz, ami nem savas. 

– hangsúlyozta a tulajdonos. 

– Ezek a zöldségek és gyümölcsök földön teremnek. A kecskeméti homokon termelt zöldségek és gyümölcsök szedése nagyon jó családi program is – hangsúlyozta Gulyás János, hiszen itt a családok hozhatnak magukkal egy plédet, megreggelizhetnek és a természet közelségében jól is érezhetik magukat. 

Falu György, Kecskemét alpolgármestere hangsúlyozta: ezen a napon egy új értékteremtés kezdődött. Mint mondta, itt nem csak egyszerűen zöldségek és gyümölcsök termesztése folyik, hanem magyar földön, magyar tulajdonosok végeznek szervező és szakmai munkát egyaránt, melynek köszönhetően friss gyümölcsök és finom készítmények készülnek, s kerülnek a vásárlók asztalára. 

– A „Szedd magad” akcióval megnyitják a kapukat Kecskemét város lakói előtt. 

– fogalmazott az alpolgármester, majd hozzátette, hogy ennek a rendezvénynek fontos közösségteremtő ereje is van.

A pántlikázást megelőzően megszentelték a barackfákat. Ezután a jelenlévők választhattak maguknak egy barackfát, melyet felpántlikáztak, vagyis rákötötték azt a szalagot, melyen a nevük és az elérhetőségük szerepelt. Ha terem a fa, akkor felhívják majd a pántlikázókat, akik eldönthetik, hogy az adott áron szeretnék-e leszedni a gyümölcsöt. 

A rendezvényen neves szakvállalkozók tartottak kiállítást és vásárt, többek között gyümölcs oltványokat, virágokat, termést fokozó anyagokat, burgonyavető gumókat, lekvárokat, leveket vásárolhattak a résztvevők. Nem utolsó sorban termelői szaktanácsadást is tartottak. 

A tavaszi örömünnepből a zene sem maradhatott ki, a Csipkefa zenekar Csík János Kossuth-díjas zenész közreműködésével gyönyörű és vidám dallamokkal ajándékozta meg a közönséget.  A vendégeket a házigazdák ízletes finomságokkal is várták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!