Kadafalva

2023.01.10. 17:23

Csúcstechnológiával fejlesztett a Steelflex – galériával, videóval

Az acélprofilokat gyártó Steelflex Kft. 427 millió forintból végzett kapacitásbővítést kadafalvi telephelyén, melyhez több mint 299 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban. A beruházás keretében a gyártás egy csúcskategóriás lézervágó géppel bővült és energetikai korszerűsítést is végeztek a csarnokon. A projekt záróeseményét kedden tartották a cég telephelyén.

Horváth Péter

Munkafolyamat a Steelflex Kft. projektzáró rendezvényének napján.

Fotó: Bús Csaba

A tavaly indult beruházás a cég életének második legnagyobb fejlesztését jelenti – kezdte projekt ismertetőjét Sipos János ügyvezető igazgató a keddi projektzárón. A korszerűsítés négy pilléren nyugszik. Ennek keretében vásároltak egy BLM LT7 fiber csőlézert, ami precíziós műveletek elvégzésére képes csúcstechnológiás eszköz. Ez 3D-s vágófejjel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy három irányba képes mozogni a lézer vágófej, így tud szögben vágni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy bármilyen formát képes kivágni. A lézer nyolc milliméter falvastavastagságú acéllemezt is átvág, a szögekben ez hat millimétert jelent, emellett active scan és varratfigyelési képesség jellemzi. A készülék jelentősen fokozza a Steelflex Kft. versenyképességét, mert segítségével gyorsabban és hatékonyabban tudják teljesíteni a megrendeléseket, és szofisztikáltabb megmunkálást tesz lehetővé. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az új géppel harmadannyi idő alatt készítik el a csövekett, zártszelvényeket, mint hagyományos megmunkálással. Sipos János elmondta, hogy a géppel az idei fejlesztések alapjait is lefektették.  

A fejlesztés fontos pillére az oktatás, ami az Ipar 4.0 rendszerre is felkészít. Az oktatás az adatbáziskezelést is érinti, melynek keretében a gyártás keletkezett adatokból a folyamatra vonatkozó jó következtetéseket lehet levonni. 

A beruházás keretében telepítettek egy 15,5 kilowatt teljesítményű hőszivattyút, amivel az irodák és szociális helyiségek költségtakarékos fűtését oldják meg, számottevő költségcsökkenést elérve ezzel.

A közel 20 éves épületet is korszerűsítették: mintegy 4000 négyzetméteren kicserélték a tetőt, ami hő- és vízszigetelést és szellőztetést kapott, valamint a tűzvédelmet is fejlesztették. 

Dr. Szeberényi Gyula Tamás, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében méltatta a cég fejlesztését. Elmondta, hogy a hosszú gazdasági konjunktúra idején elhisszük, hogy a kapitalizmus válságai megszűnhetnek, ezt kiegyenlíthetjük okos gazdálkodással. Aztán mindig jön egy felébredés, valamely szektort érintő válság. Erre valamilyen formában mindig reagálni kell. Hogy miként reagálnak erre államilag, és cégszinten, azt felrajzolja a későbbi fejlődés irányát.

Kifejtette, hogy Magyarország Kormánya a munkaalapú társadalomban hisz. A koronavírus okozta válságra sok kormánnyal ellentétben nem a segélyezés politikáját támogatta, hanem eltérő gazdaságpolitikai utat járt: a beruházásokat ösztönözte. Ezzel jól kezelte a válságot, de jött a háború újabb krízist okozva. A kormány most ugyanezt az utat járja, beruházással támogatja a vállalkozásokat. A források pedig megtalálják azokat a vállalkozásokat, melyek ekkor is fejlesztenek, megtartva ezzel a munkahelyeket.

Gaál József alpolgármester hangsúlyozta, hogy az Autoflex Csoport olyan pályát futott be és ipari kultúrát teremtett, ami példaértékű, ezzel világszinten is látható, innovatív járműipari gyártóközponttá vált. A fejlesztések válságállóvá, fenntarthatóvá és hatékony termelővé teszik a céget. 

H. Szabó Sándor tulajdonos köszönetet mondott a Steelflex csapatának, hogy a nehéz időkben is fejlődési pályán maradt a vállalat. Hangsúlyozta, hogy a csőgyártó üzem fontos fejlődési lépcsőfok, és a jövőben szeretnének egy hengerlő sort is vásárolni, illetve egy logisztikai központot létrehozni a gyártó csarnokkal szembeni területen. Emellett Közép-Kelet Európa legmodernebb tűzihorganyzó üzemét építették fel Szerbiában, és ugyancsak déli szomszédunknál építenek egy új öntödét, melynek berendezését most szerelik össze. Ezzel megduplázzák öntési kapacitásukat. Elmondta, hogy az előző év hatalmas kihívást jelentett, minden hónapban folyamatos újratervezésre kényszerülnek a háború miatt kialakult gazdasági környezetben. Mindezek mellett jobb évet zártak tavaly, mint 2021-ben, de az idei év eredménye nagy kérdés.

A köszöntők után gyárlátogatáson tekintették meg az új gépet a meghívottak.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!