Galériával

2022.10.07. 11:25

Állami támogatásból fejleszti apostagi fióktelepét az ACÉLHIDAK Kft.

Sajtónyilvános projektindító ünnepségét tartotta csütörtökön az ACÉLHIDAK Kft. apostagi fióktelepén. A 253 millió forint összköltségű beruházás a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 177 millió forintos támogatásával valósul meg.

Gulyás Sándor

Az idáig megvalósult fejlesztéseket Horváth Zoltán, a cég másik ügyvezetője mutatta be a vállalkozás partnereinek és a vendégeknek

Fotó: Gulyás Sándor

A középnehéz és nehéz acélszerkezetek, elsősorban hidak és daruszerkezetek gyártásával és helyszíni szerelésével foglalkozó magyar tulajdonú vállalkozás 2016-ban alakult meg. A cég mára már több mint 200 fős mérnöki és szakembergárdával dolgozik. Az ország legjelentősebb acélszerkezeti projektjein dolgozó vállalkozás a csepeli ipartelepen mintegy 3700, az apostagi fióktelepen 1600 négyzetméteres leszabó-és előkészítő csarnokkal rendelkezik. 

–  A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása konstrukció keretében cégünk 177 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati forráshoz jutott. A harminc százalékos önerővel kiegészítve 253 millió forintot költünk az apostagi fióktelepünk fejlesztésére. A projekt keretében bővítjük meglévő gépparkunk, ami növeli gyártási kapacitását, gyorsabbá teszi az előkészítési, gyártási és minőség-ellenőrzési munkafolyamatot, elősegítve a vállalkozás komplex acélszerkezet-gyártási tevékenységének hatékonyságát –  fogalmazott köszöntőjében Bóka László, az ACÉLHIDAK Kft. ügyvezetője.

A projekt keretében a cég bakdarut, hidraulikus mozgató rendszert, akkumulátor működtetésű nyomatékkulcsokat, hegesztő, fúró-maró, mágnestalpas fúrógépeket, filmelőhívó automatát, radiográfiai röntgenvizsgálót, ultrahangos hibakereső készüléket, nagy pontosságú, 3D-s mérőműszert, rakodógépet vásárol és állít a termelés szolgálatába. 

Az apostagi fióktelepen a géppark bővítése mellett szervezetfejlesztés és munkavállalói képzés is megvalósul. A fejlesztés részeként  napelem-rendszert is telepítenek, amely fenntarthatóbbá és költséghatékonyabbá teszi az üzem működését.

– Az új eszközök a legmodernebb technológiát jelentik a fémszerkezet-gyártás terén. Beszerzésük, a termékpaletta bővítésével és a saját belső minőség-ellenőrző labor létrehozásával együtt, költséghatékonyabbá teszi a működést, így növeli a cég versenyképességét és lehetővé teszi új partnerek kiszolgálását. Célunk, hogy megrendelőink jelenlegi és jövőbeni megbízásait és igényeit a lehető legkiválóbb termékekkel, szolgáltatásokkal elégítsük ki. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a fejlődés lehetőségeinek feltérképezésére és az épített emberi környezet minőségének javítására is – tette hozzá Bóka László.

Sajtónyilvános projektindító ünnepségen Zakar Zoltán, Apostag község polgármestere köszöntőjében a vállalkozás település életében betöltött szerepét emelte ki. A rendezvény az üzemcsarnok bejárásával zárult. 

Az ország élvonalában

A vállalatot, kapacitását és árbevételét tekintve az első három között tartják számon a középnehéz és nehéz acélszerkezeteket gyártó cégek között hazánkban. A cég éves átlagban 4-5 ezer tonna acélszerkezetet gyárt, a szerelési kapacitásuk eléri a 7-8 ezer tonnát. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!