Kecel

2022.08.07. 14:38

Főleg a Bács-Kiskun megyei termelők termékeit értékesítik külföldre

Főleg a Bács-Kiskun megyei, ezen belül a keceli termesztők szilváját, tv paprikáját csomagolták exportra a napokban a keceli TÉSZ csomagolójában. Az idén már közel 800 ezer kilogramm meggyet exportáltak, amely nagy része Kecelen termett. Főleg Németország vette fel ezt a hatalmas mennyiséget.

Barta Zsolt

Tv paprikát csomagolnak export piacokra a TÉSZ munkatársai

Fotós: Barta Zsolt

 Juhos Csaba, a Fresh Fruit TÉSZ elnöke elmondta, hogy a tavalyihoz képest 20–30 százalékkal emelkedtek az árak. Hátradőlni azonban nem lehet, ugyanis a költségek hasonló arányban változtak. Egy kiló megy ára 190–240 forint között mozgott azokban a hetekben, amikor a szezon tartott.

Júliustól a Rana, a Lepotica szilva exportja indult meg Németország, Csehország, Szlovákia, Svájc, Litvánia, Lengyelország piacaira. A magyar gyümölcs érése általában egy-két héttel előzi meg a német szilvatermést, ugyanakkor látva az éghajlatváltozást, nem lehet tudni, vajon ez az előny meddig is marad fenn. Észak-Hollandiában például idén ugyanakkor érett be a meggy, mint a Tiszántúlon, pedig a holland természeti körülmények zordabbak, mint a hazai viszonyok.

A szilva felvásárlási ára 200 forint körül alakult a napokban. Gondot, akárcsak tavaly, a munkaerő kérdése jelenti. 

Amikor ugyanis érik a gyümölcs, azt azonnal szedni kell, csomagolni és kamionba pakolva exportálni. Kecelen a hétvégéken is bőven lenne elegendő munka, csak elegendő munkáskéz nincs. Szombaton még csak akad, aki dolgozik, de vasárnapra nem lehet műszakot szervezni.

Juhos Csaba emlékei szerint tizenöt éve sorban álltak a TÉSZ-nél a diákok, illetve az állástalanok, hogy alkalmi munkát végezhessenek, most alig akad ilyen ember. Pedig az idén 1500 tonnányi szilvát értékesítenének külföldön, csak legyen, aki elcsomagolja, hogy a kamionokat elindíthassák. Ugyanez a helyzet a tv- és a kápia paprikával is, amelyeket félkilós kicsomagolásban kellene dobozokba pakolni egy kellemes, hűvös csomagolóüzemben. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!