Bács-Kiskun

2022.08.21. 12:00

Felpörgött az ipar a megyében

A minap látott napvilágot egy fontos adat. A második negyedévben a hazai GDP (bruttó nemzeti össztermék) értéke 6,5 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. A szám imponáló az előző év hasonló időszakához képest.

Barta Zsolt

Bács-Kiskunra vonatkozó adatok még nem jelentek meg, viszont az első negyedévi számokat ismerjük. A megyében a feldolgozóipart tekintve, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások termelési értéke 784 milliárd forint volt március végéig. Ez az országos kibocsátás 6,6 százalékát jelentette. Ezzel a térségünk a nagyobb súlyú megyék közé tartozik. Bács-Kiskunban az egy lakosra jutó termelési érték 28 százalékkal volt nagyobb az országos átlagnál.

Az első negyedéveket tekintve 2010 és 2020 között lényegében folyamatosan emelkedett Bács-Kiskun ipari termelése. Ez a folyamat 2021-ben megszakadt a koronavírus-járványnak köszönhetően. Akkor 11 százalékkal csökkent a kibocsátás, ezt az idei első negyedévben hasonló mértékű növekedés követte. A termelés az év első három hónapjában jóval egyenletesebb volt, mint egy évvel korábban, amikor a járműgyártás januári leállása jelentős termeléskiesést eredményezett. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai alapján a termelés első negyedévi értéke 653 milliárd forint. Ez összehasonlító áron 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A növekedés motorja a járműgyártás volt, ami az egy évvel korábbi csökkenés után jelentősen bővült.

A megye iparának másik nagy súlyú területén, az élelmiszeriparban 6,8 százalékkal múlta felül a termelés az egy évvel korábbit. A megyei járműgyártás alapvetően meghatározza az ipari termelést. Ennek az értéke 408 milliárd forint volt az év első negyedévében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!