Mezőgazdaság

2022.05.16. 11:20

Veszélyben van a repcetermés a Homokhátságon

Reménytelennek látják idei hasznukat a repcetermesztők. Az ormányosok alighanem felfalják a termés jelentős részét.

Miklay Jenő

A repce lábon áll, de a magvai máris eladhatók. A gazdák egyelőre óvatosak Fotó: Miklay Jenő

A mezőgazdasági terményfelvásárlók ez idő tájt már előálltak árajánlataikkal. Szokatlanul korán. Vélhetően az ukrajnai háborúval összefüggésben prognosztizált áruhiány sietteti a kereskedőket, és a válság várható következményeit, a termények hiányát úgymond jócskán beárazták. 

Napjainkban a repcemagot 330–350 ezer forint tonnánkénti áron kötik le a gazdáknál. 

Tavaly nyáron ugyanennyi magért 180 ezer forint körül fizettek. Információink szerint a termesztők többsége egyelőre halogatja az üzletkötést, még az ilyen kedvező piaci körülmények dacára is. Nem látják ugyanis biztonságban az elvárható termést. 

– Az ország szinte mindegyik termesztőkörzetében feltűnően szaporodik a repcebecő-ormányos. Úgy 5–10 évvel ezelőtt nem láttunk ilyen nagy veszedelmet. A jelenség egyik magyarázata lehet az enyhe tél, a rovarpopuláció zöme életben maradt. A kártevők ellen meglehetősen nehéz védekezni. A méhek védelmében csak este lehetséges a repceállomány kezelése. De nem is ez a fő probléma, hanem az, hogy nem állnak rendelkezésre hatékony kémiai szerek. Saját gazdaságunkban azt tapasztaltuk, hogy körülbelül 10–20 százalékos hatékonyságú egy-egy permetezés. Ilyen sikertelenségekről hallottunk más gazdaságokból is. Próbálkoztunk például a taglózó Mospilan készítmény és más szerek kombinációjával, de nem sok eredménnyel, alapvetően nincs hatásos megoldás. 

A repcebecő-ormányosnak természetes ellensége nincs, a rájuk küldött vegyszerektől védi kitinpáncélja, legfeljebb csápjain, lábain keresztül jut a szervezetébe vegyszer. 

Kártételük helyenként már jelentős, a növényeken alig nő becő, gyenge a terméskötés, mert ha egyszer a rovar beteszi tojását a terméskezdeménybe, a lárvák szétrágják a közepét – vázolta a repcetáblák állapotát Pesti Gábor, a nagykőrösi gazdakör elnöke. 

A termesztők emlegetik: az őszi vetéstől fogva bajban volt a repce. Késett a kelés, a kezdeti, majd a tavaszi szárazság visszafogta fejlődését, a Homokhátság nagyobb részén gyenge az állomány. Helyenként annyira leromlott az állapota, hogy a gazda inkább beszántotta és tavasziakat vetett helyette. 

– Minden jel arra utal, hogy idén kevés lesz a repcetermés. A kiesést néhol talán kompenzálná az előre kialkudott magas felvásárlási ár. A termesztők többsége azonban nem meri már most eladni a termést, mert becsülni sem lehet, hogy egyáltalán mennyi lesz belőle. Ha pedig elszámolják magukat és nem tudják teljesíteni a lekötött mennyiséget, igen nagy veszteség érheti őket a kötbérezéssel. Ezért most mindenki óvatos. Ki tudja, őszre akár csökkenhet is a felvásárlási ár, mégis azt mondják, biztos, ami biztos, majd betakarítás után, a magtárból adják el – sorolta információit Pesti Gábor. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!