Támadnak a gombák és a rovarok

2022.04.18. 11:25

Elkezdődhet a növényvédelem Bács-Kiskun megyében

Az utóbbi hetekben többnyire jellemző 15 Celsius-fok körüli, vagy azt meghaladó nappali hőmérséklet szinte minden gyümölcsfajt fakadásra, virágzásra késztetett. Azzal együtt a növényvédelem is időszerűvé vált a kertekben. Különösen a virágzó csonthéjasokra leselkedik ez idő tájt mikrobiológiai veszély.

Miklay Jenő

Időszerűvé vált a permetezés a kertekben PN-illusztráció

A mandula, a kajszi és az őszibarack ilyenkor nagyon fogékony a virág- és hajtásfertőző moníliás megbetegedésére. Réztartalmú készítményekkel azonban jelenleg nem permetezhetünk, mert a virágok érzékenyek a rézre. Ahelyett kontakt- és felszívódó gombaölők kombinációját érdemes használni egészen a virágzás végéig, az időjárás alakulásától függően. Csapadékos, párás időszakokban akár több alkalommal is – tanácsolta Hajdú Antal kecskeméti növényvédelmi mérnök. 

– Az almafákon, amelyek levélrügyei az úgynevezett egérfüles állapotban vannak, a levélpirosító levéltetű károsít. Az új levelek már eleve fertőzötten jelennek meg. A tavaly varasodással megfertőződött leveleken még nem indult el az aszkospóra szóródása, mert még éretlenek a gomba szaporító képletei, de a múlt heti és a lehetséges későbbi esőzések miatt várhatóan felgyorsul a fertőzési folyamat. Hasonló tüneteket láthatunk a ribiszkén is, a pirosló és torz levelek fonákán jelen van a károsító – mondta a mérnök. 

A körteültetvényekben megkezdődött a körte levélbolha petézése. Egyelőre lassú a szaporodás, de a hőmérséklet emelkedésével számítani kell a tojásrakás felgyorsulására. Az őszibarack legnagyobb veszedelme kora tavasszal a tafrinás levélfodrosodás. A dérgombának is nevezett kórokozó a szárazság ellenére is képes komoly kárt okozni, főleg ha a levelek fertőződése már az ősz és a tél folyamán megtörtént.

A fertőzés csak az időjárás tartós felmelegedése után fog megszűnni, ezért addig is folyamatosan védjük őszibarackfáinkat kontakt- és felszívódó készítményekkel. 

A szilvafélék rügyei ez idő tájt váltanak a zöldbimbós állapotból a virágzásba, sőt, a mirobalán szilva már virágba borult. Érdemes kihelyezni a fákra a fehér színű ragacsos fogólapokat, melyekkel megfigyelhetjük a poloskaszagú szilvadarazsak rajzását. Feltétlen védekezni kell ellene, mert különösen nagy termésveszteséget képesek okozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!