Galériával/Videóval

2022.03.30. 15:50

Megkezdődött az M44-es gyorsforgalmi út utolsó szakaszának építése

Újabb jelentős állomásához érkezett az M44 gyorsforgalmi út építése. Az M5 autópálya és Szentkirály közötti 32,2 kilométeres szakaszának megépítésével Kecskemét és Békéscsaba között teljes hosszában elkészül az M44 gyorsforgalmi út. A menetidő a főváros és a békési megyeszékhely között közel 20 perccel csökken – hangzott el a helyszínen tartott szerdai projektnyitó eseményen.

Vajda Piroska

2025 elejére végezhetnek a Szentkirálytól az M5-ös autópályáig tartó befejező szakasz munkálataival Fotó: Bús Csaba

A közlekedési hálózatok állapota, kiterjedtsége alapvetően meghatározza a magyar emberek életminőségét és a hazai vállalkozások versenyképességét. A fejlesztések élénkítik az érintett térségek és települések gazdaságát, vonzóbbá teszik az adott országrészt a munkahelyteremtő beruházások számára – hangsúlyozta Mosóczi László az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Szentkirály közelében tartott projektindító eseményen. Elmondta, hogy a kormány 2010 óta jelentősen felpörgette a közlekedés biztonságát is javító közúti beruházások ütemét. 

 

Az elmúlt évtized elején még 1300 kilométernél rövidebb gyorsforgalmi hálózat teljes hossza mára 2000 kilométert közelíti. 2019 óta minden évben 100 km feletti hosszban adtak át autópálya és autóút szakaszokat. Az útprogramra szánt teljes forrásmennyiség meghaladja a 3600 milliárd forintot. E kiadások nagyobbik hányadát a gazdasági növekedésnek és a magyar emberek munkájának köszönhetően a hazai költségvetésből fedezik 

– részletezte az államtitkár. Hozzátette, az uniós támogatási hajlandóság hiányában a Viharsarok magas színvonalú közúti kapcsolatának kiépítése sem tartana sehol, ha Brüsszelre vártak volna. Békéscsaba gyorsforgalmi kapcsolatát teljes egészében hazai forrásból teremtik meg 2025-re. 

 

– A több szakaszban megépülő M44-es Lakitelektől a békési megyeszékhelyig már az autósok rendelkezésére áll. Jelenleg így három megyét kapcsol össze. A 2019 ősze óta átadott összesen 88 kilométeres szakaszok nettó szerződéses értéke közel 250 milliárd forint volt. 2020 tavaszán kezdődött meg és várhatóan 2024-ig tart a Szentkirályig tartó folytatás kivitelezése a kecskeméti visszakötéssel. Most pedig megindulhatnak és 2025 elejére célba érnek a munkálatok a Szentkirálytól az M5-ös autópályáig tartó befejező szakaszon is. A nettó 106 milliárd forintos fejlesztéssel teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig. Az M44-es 125 kilométeres főpályáját és még majdnem 50 kilométernyi kapcsolódó közutat összesen mintegy 400 milliárd forintból építjük meg az évtized közepére. 2025-re valóra váltjuk a békésiek régi álmát: a négy sávos M44-esen gyorsabban, kényelmesebben és biztonságosabban érhetik el a hazai és nemzetközi sztrádahálózat távolabbi elemeit is – hangsúlyozta Mosóczi László.

 

Földi László Pest megye 12. számú választókerület országgyűlési képviselője elmondta, ennek a vidéknek a gyorsforgalmi úthálózatba való bekötése a jövőt jelenti. Úgy fogalmazott, hogy aki utat épít, az jövőt épít. Elmondta, hogy az elmúlt években Dél-Pest megye úthálózata nagyon sokat fejlődött. Ez meglátszik abban is, hogy a térségbe egyre több a befektető. 

Dr. Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét alpolgármestere, Bács-Kiskun megye 2. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy már a rómaiakatól megtanulhattuk az út fontosságát, mert ahová út vezet, ott élet van.

– Kecskemét napjainkban megkerülhetetlen gazdasági központja Magyarországnak. Kecskemét az elmúlt évtizedben olyan gazdasági, ipari és oktatási emelkedési pályán indult el, ami joggal emeli az ilyen központok sorába 

– fogalmazott az alpolgármester, aki szerint az M44-es napjainkban Magyarország Selyemútja. Egyszerre kényelmes, gyors, és nem utolsósorban biztonságos megközelítést kínál a közúti közlekedésben Békéscsabától egészen Kecskemétig.

Az esemény zárásaként Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese indította el az M44 gyorsforgalmi út, M5 autópálya és Szentkirály közötti szakaszának kivitelezési munkáit. A beruházás nagyságrendjét érzékeltetve elmondta, több mint 136 ezer köbméter aszfaltot építenek be a pályába és több mint 3 millió köbméternyi földet mozgatnak meg annak érdekében, hogy az út elkészüljön. Ugyanakkor több mint 110 ezer méter szalagkorlátot is építenek az út  mentén az autósok biztonsága érdekében. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!