Galériával

2022.03.18. 19:57

Madaras gazdaságát és foglalkoztatást élénkíti az átadott üzem

Térkő- és faipari üzemet adták át Madarason, amely a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Egyedi Mintaprogram keretében folytatott Gazdaságélénkítő Program részeként valósított meg az önkormányzat. Az elnyert 103,7 millió forintból öt új munkagépet is vásároltak és öt fő foglalkoztatását tudják biztosítani.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Fotó:

Az önkormányzat egy régi kétszáz négyzetméteres csarnok épületet újította fel 20 millió forintból, amelyhez 2,8 millió forint kormányzati kiegészítő forrást kapott.  

 

A fejlesztésnek köszönhetően fűthető, téliesített munkakörnyezetet hoztak létre, ahol az év minden szakában többek között bel- és külterületi utak, járdák, külső terek, árkok felújításához szükséges térköveket, betonszegélyeket, járdaelemeket lehet gyártani, nagyobb kiterjedésű asztalos ipari fa szerkezeteket, például kültéri fa játékokat, magas ágyásokat, piaci elárusító standokat lehet összeállítani, illetve különböző asztalosipari és egyéb építőipari szolgáltatásokat tud végezni az üzemet működtető Madaras Nonprofit Kft. más települések, külső gazdasági társaságok, valamint a lakosság számára a jövőben.

 

Az elnyert kormányzati támogatásból különböző munkagépeket is vásárolt az önkormányzat, van köztük kotró-rakodógép, billenős pótkocsi, traktor, ágaprító gép, szalagfűrész és asztalosipari gépek. A projekt részeként öt fő foglalkoztatása is megvalósul.

Forrás: Pozsgai Ákos

Balla Csaba, Madaras polgármestere a projektátadón kiemelte, hogy a településen az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. 

A Madarasi Nonprofit Kft-t. az önkormányzat két évvel ezelőtt hozta létre, amely az első évben 3,5 millió, a második évben pedig 8,6 millió forint tiszta nyereséget hozott. 

– Én bízom benne, hogy ez tovább fog fejlődni – tette hozzá a polgármester.

Réti Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára az átadón hangsúlyozta: a kormány 2019-ben döntött a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjának elindításáról, amely hozzájárulhat a gazdasági mutatók alapján elmaradott települések hátrányainak csökkentéséhez. A program első, második és harmadik ütemében 93 település részesült támogatásba. 

Az elindult és indulásra váró programok fejlesztései közül 18 milliárd forintból valósulnak meg, létrejön 350 új piaci munkahely, csökkentve ezzel a gazdasági egyenlőtlenségeket, a helyi foglalkoztatás bővítésével mérsékelve a munkaerőpiaci hátrányokat.

 

Zsigó Róbert családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára, Baja és térsége (Fidesz-KDN) országgyűlési képviselője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a kormány egyik legfontosabb célja az elmúlt években az volt, hogy megpróbálják fejleszteni a kistelepüléseket is, hogy az itt élők is megfelelő színvonalon tudják igénybe venni azokat a szolgáltatásokat, amelyet az önkormányzat vagy az állam nyújt, hogy helyben találják meg a számításukat. 

Forrás: Pozsgai Ákos

– „Sok dolgunk van még Madarason is, de az elmúlt időszakban is, amit elértünk, arra mindannyian büszkék lehetünk, utakat járdákat sikerült építeni, az óvodában és az orvosi rendelőben sikerült fejlesztéseket végezni, a művelődési ház is megújult, a piacot is rendbe tettük, műfüves focipálya is épült.” – hangoztatta a képviselő. Hozzátette: „Madarason is komolyan veszik a helyi gazdaság fejlesztését és a Belügyminisztérium által adott lehetőséget ügyesen használták fel, ami a helyi gazdaságot erősíti, munkahelyeket segít megtartani és teremteni. 

Az államtitkár szerint ez is mutatja, hogy Madaras élni akar és élni is tud azokkal a lehetőségekkel, amelyet a kormány biztosít az ilyen települések számára. 

– „Leginkább azoknak lehet segíteni, akik tudják mit akarnak, Madarason tudják, hogy mit akarnak, mert szeretnék, hogy a régen virágzó település újra megerősödne és mindenki otthona legyen” – fűzte hozzá a politikus, aki, úgy fogalmazott: ha a madarasiak is úgy gondolják, a jövőben továbbra is szeretné segíteni ezt a munkát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!