Kecskemét

2022.03.31. 11:25

Feldman Zsolt: a tudatos adatgazdálkodás stratégiai fontosságú

A gazdálkodói vagy kormányzati szinten stratégiai fontosságúvá váló tudatos adatgazdálkodásról és a vidékfejlesztési források bővüléséről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agrárközösség Kft. Precíziós mezőgazdaság című rendezvényén szerdán, Kecskeméten – írja az MTI .

Baon.hu

Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár. Fotó: Bús Csaba

Fotó: Bús Csaba

Feldman Zsolt emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban a kormány megháromszorozta a vidékfejlesztési forrásokat. – A rendszerváltás utáni legnagyobb modernizációs hullámát indítottuk el a magyar agráriumnak – mondta, és kiemelte, hogy csak tavaly 1100 milliárd forint értékben írtak ki technológiai megújításokhoz, fejlesztésekhez kapcsolódó pályázatokat. Hozzátette: úgy alakították ki ezeket a pályázati konstrukciókat, hogy ne csak egy egyszerű fejlesztés lehetőségét biztosítsák az érintetteknek, hanem egyfajta technológiai léptékváltás irányába is tereljék őket.

Az államtitkár hangsúlyozta, azok tudnak a nyertesei lenni ennek a mostani, embert próbáló időszaknak, akik modern technológiákat alkalmaznak.A modernizáció nem csak a technológiai értelemben véve fontos – mondta Feldman Zsolt, és azokról a szabályozási változtatásokról is beszélt, melyek a családi gazdaságokra, az osztatlan közös tulajdon kimérésére vagy éppen az öntözéses gazdálkodásra vonatkoznak. Hozzátette: ott ahol lehetett, a maguk eszközeivel csökkentették a modernizáció gátjait.  

 Feldman Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy a termelési adatok majdnem annyit érnek, mint a gépek és a technológiák. –Minél előbb át kell állni az adatalapú gazdálkodásra, ami a jövőben alapfeltétele lehet az agrártámogatásoknak – figyelmeztetett.
   

Aki időben felkészül, az helyzeti előnyhöz jut, az adat ugyanis vagyonelemmé vált – mondta Feldman Zsolt. Hozzátette, hogy a modernizációs programban a precíziós átállás ösztönzése a „zászlóshajó projekt”, és megemlítette, hogy csak márciusban a precíziós pályázatoknál 50 milliárd forint értékben hagynak jóvá támogatási kérelmeket.

Arról is beszélt, hogy a magyar agráriumban az adatalapú gondolkodás évtizedes hagyományokra nyúlik vissza, és az elmúlt néhány évben komoly fejlődésnek is indult a digitális agrárstratégia 2019-es elindulását követően. Az államtitkár szerint az adatalapú, modern technológiákat alkalmazó, értékteremtő munka képes biztosítani a magyar agrárium versenyképességét, éppen ezért a digitalizációnak valamennyi mezőgazdasági ágazatban kiemelt szerepet kell biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!