Galériával

2022.03.13. 15:26

Egy bulgáriai bor kapta a legmagasabb pontszámot a kiskőrösi borbírálaton

Tavaly sajnos a pandémia miatt elmaradt, de ebben az évben megrendezhették a XXVI. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyt Kiskőrösön az István Borházban. A pénteki rangos eseményen a hazai borvidékek nedűi mellett szerbiai, szlovákiai és bulgáriai kadarka borok is megmérettek a neves szakembereket felvonultató bizottságok előtt.

Barta Zsolt

A három bíráló bizottság összesen 88 mintát értékelt. Fotó: Barta Zsolt

Egykor a kadarka jelentette idehaza a vörösbor szinonimáját. Mára egyre csökkenő felületen termesztik a szőlőt, amelynek bora a hazai ételek kiváló kísérője. A pörköltökhöz és a vörös húsokhoz ajánlott leginkább fogyasztani a fűszeres ízű italt. 

Kiskőrösön huszonhatodik alkalommal rendezték meg a nemzetközi borversenyt, amely szinte társasági eseménnyé nőtte ki magát az évek során. Idén, mivel nem lehetett tudni, mikor oldja fel a kormány a járványügyi korlátozásokat, így kevesebb vendéget hívtak, viszont a minták száma nem kevés, 88 volt. 

A rendezvény jelentőségét az is emelte, hogy az esemény társadalmi fővédnöke ezúttal is Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke volt. 

A borverseny Szakmai fővédnökeként pedig Nyitrainé dr. Sárdy Diánát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) igazgatóját, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnökét köszönthettük. A borverseny elnöke dr. Kállay Miklós emeritus professzor a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. 

Forrás: Barta Zsolt

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere nyitotta meg a programot. A vendégeket Nyitrainé dr. Sárdy Diána is köszöntötte, aki beszédében megjegyezte, hogy a pandémia ellen hatásos szer a korlátozott mennyiségű vörösbor fogyasztása. Az ital egyes összetevői, ugyanis a vírust gyengítik. 

Font Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága elnöke is köszöntötte a meghívottakat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nehéz helyzetben vannak a szőlészek és a borászok. 

– A palackok jelentős része onnét érkezik, ahol most háború folyik, ráadásul csábítónak tűnik más kultúrák termesztésére átállni. A bodza tavaly 600 forintos kilónkénti árral kiváló jövedelmezőséget biztosított, míg a szőlő a 60-120 forint közötti árral alig hozott nyereséget. A gabona is kilónként 100-120 forinttal fizet és a termelési rizikó jóval kisebb – mondta a politikus.

A köszöntők után a három bíráló bizottság összesen 88 mintát értékelt. 

A borok között 80 önálló kadarka, 8 pedig kadarka cuvée volt. A legmagasabb pontszámot kapott 6 minta között végül a bizottsági elnökökkel kiegészített csúcsbizottság határozta meg a sorrendet. Az bírálók 15 arany, 46 ezüst és 24 bronz minősítést osztottak ki. A legmagasabb pontszámot a bolgár Lovico Suhindol Borászat 2019-es évjáratú Gamza „Kotta 299” nevű kadarkája kapta. A második helyen a Thummerer Pincészet 2015-ös Egri Kadarka Grand Superiorja végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a szekszárdi Pálinkás Pince Kft. 2020-as kadarkája került. A legjobb helyi kadarkának a Szentpéteri Borpince 2021-es Kadarka Rose bora bizonyult. A díjak és a különdíjak ünnepélyes átadására egy későbbi időpontban, a Petőfi 200 Emlékév keretében megrendezésre kerülő Petőfi és a bor elnevezésű eseményen kerül majd sor.

Elegáns borok a zsűri előtt

Hírportálunk kérésére Nyitrayné dr. Sárdy Diána röviden értékelte a versenyt. 
– A kadarkák nagyon szépek gyümölcsösek voltak. A fűszerességet, a könnyedséget, az eleganciát számos mintánál megtalálták a döntnökök. Az elmúlt két évben forró nyarak voltak, de a kadarka borok esetében ennek a hátrányait nem érzékelték. Ugyanakkor érdekes, hogy a klímaváltozás ellenére nem csak a mustfok növekszik, hanem a magas savtartalom is megmarad. Ugyanakkor probléma lesz az alkoholtartalom növekedése, ennek a visszafogása lesz a jövőben a feladat. A szőlészeket az említett természeti változás kihívás elé állítja, azaz olyan termesztési technológiát kell kikísérletezni, amely megóvja a szőlőfürtöket –  mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!