Gazdaság

2021.12.11. 06:55

Jakab István tartott sajtótájékoztatót Kecskeméten a műtrágyaügyről

A magyar gazdatársadalom képviseleti szervezetei – a kormánnyal együtt – elkövetnek mindent annak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű műtrágya álljon a gazdák rendelkezésére. Erről tartottak sajtótájékoztatót pénteken a megyei agrárkamara kecskeméti székházában.

Barta Zsolt

Gáspár Ferenc, Jakab István és Pecznyik Béla a pénteki sajtótájékoztatón. Fotó: Barta Zsolt

 A hazai műtrágyapiacon gondok vannak, melyek megoldásáért lépnek fel a gazdatársadalom szervezetei. A problémát érzékeli a kormány is, és vizsgálja a megoldási lehetőségeket.

Egyebek mellett ez is elhangzott azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap tartottak Kecskeméten. Az ügy horderejét mutatja, hogy Jakab István az országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Gáspár Ferenc a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke és Pecznyik Béla, az Ifjú Gazdák Bács-Kiskun Megyei Gazdakörének elnöke ismertette a kialakult helyzetet.

Jakab István hangsúlyozta, hogy a gazdák szélsőséges időjárási körülmények között termelnek.

Így mindenképpen rendkívül precízen kell, hogy eljárjanak a munkájuk során. Pontosan és időben kell például a műtrágyát adagolni a földeken ahhoz, hogy megfelelő legyen a termés. A kalászos gabona az idén rendben volt, hattonnás átlagok jöttek ki, de a kukorica rosszul fizetett. Ez utóbbi ugyanis szintén csak hat tonnát hozott hektáronként. Nem volt elegendő csapadék, és ha nem kap elegendő tápanyagot a növény, akkor még jelentősebb a termelési kockázat, fogalmazott a politikus.

Jakab István ezt követően rátért a műtrágyapiac-kérdésre, melynek meghatározó személyisége Bige László. 

Az üzletember jókor volt jó helyen, és Magyarországon megszerezte a legnagyobb műtrágyagyárat, fogalmazott a politikus. Azt várták volna el a vállalkozótól, aki jelentősen áron alul, komoly banki támogatással megszerzett egy ekkora gyárat, és támogatást is kapott a korszerűsítésre, hogy most, a nehéz helyzetben partnere legyen a gazdáknak.

Mi történt ezzel szemben? Jakab István megfogalmazása szerint hét éven keresztül barátaival kartellezett, ezt a Gazdasági Versenyhivatal megállapította, és 14,1 milliárd forintos bírságot rótt ki rájuk. Most arra hivatkozva, hogy az energiaárak megemelkedtek, minden eszközt igénybe vesz, hogy fenyegesse a magyar gazdákat, tette hozzá az alelnök.

Majd feltette a kérdést: mi történt a gázárakkal? Megemelkedtek, 121 euróra nőtt az ár, majd november közepén 64 euróra csökkent, most 90 eurós áron stabilizálódott. Ezzel szemben a magyar gyáros megemelte az árat 230 ezer forintra, mely 20 ezer forinttal több a korábbi tonnánkénti árnál. Ez komoly felháborodást váltott ki a termelők és az érdekképviselet részéről.

Bár két nap – Black Friday – keretében 217 ezer forintra csökkentette a műtrágya tonnájának az árát, ezzel szemben a térségben külföldön csaknem hasonló áron, sőt olcsóbban lehet műtrágyához jutni, mondta Jakab István.

A parlament alelnöke hangsúlyozta: kielemezték, hogy milyen megoldási lehetőségek vannak. Egyeztettek a képviseleti szervek a kormánnyal, s ha hosszú távon a helyzet nem változik, akkor a kormány meghozza a szükséges intézkedéseket. Azt azonban a politikus nem árulta el, hogy pontosan milyen intézkedésekről lehet szó.

Gáspár Ferenc, a megyei agrárkamara elnöke az elmúlt egy évről elmondta, hogy az idén négy nagy probléma nehezítette a gazdák munkáját: a tavaszi fagy, a madárinfluenza, az aszály, most pedig a műtrágyakérdés. 

Az elnök elmondása szerint nyár óta nem tudtak a gazdák hozzájutni a műtrágyához. Sokan jelezték ezt neki. Majd kérte, Jakab István tolmácsolja a kormánynak, hogy avatkozzanak be ebbe az ügybe.

Pecznyik Béla, az Ifjú Gazdák Bács-Kiskun Megyei Gazdakörének elnöke azt hangsúlyozta, hogy egy öregedő gazdatársadalomban dolgoznak a fiatalok. A megyében az idén kevesebb volt a termés, mint korábban. Ha emelkedik a műtrágya ára, akkor a gazdák jövedelemszerző képessége csökken. A kérdéssel foglalkozni kell, hangsúlyozta az elnök.

Megoldásra vár a kérdés

Kecskemét A magyar gazdatársadalom képviseleti szervezetei – a kormánnyal együtt – elkövetnek mindent annak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű műtrágya álljon a gazdák rendelkezésére. Erről tartottak sajtótájékoztatót tegnap a megyei agrárkamara székházában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!