bács-kiskun

2021.11.25. 19:55

Merre tart az ingatlanpiac?

Megáll-e az új építésű ingatlanok áremelkedése? – teszik fel sokan a kérdést novemberben. Még nem tud megállni – az Ingatlanbazár portálnál már sorolják is az okokat. Körbejártuk, miért nem.

Munkatársunktól

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Novemberre és decemberre hagyományosan sok ingatlanvásárlás jut, pedig az év vége nem ezt sugallaná. A kései vásárlók közt van, aki elhatározta magát, de még nem köteleződött el, van, aki egyszerű óvatosságból kivárta, mi lesz az idei hektikus történésekből, és van, aki adóoptimalizálási célból teszi ezt. A közös bennük a kínzó kérdés: hol van most az árszint, és főleg meddig halad még felfelé?

A magyar befektetési piac számaiból tudjuk, idén harmadával esett vissza a külföldi vásárlók száma.

Ezt a Covid számlájára szokták írni, az Ingatlanbazár azonban már szeptemberi elemzésében figyelmeztetett: nem minden a Covid miatt van, a magyar, új építésű ingatlanok négyzetméterárai már olyan magasak, hogy a sokat látott külföldi vásárlókat is elijesztik. Az átlagos magyar családokat pedig méginkább.

A Duna House PR- és elemzési vezetője, Benedikt Károly szerint korábban Budapest 8. kerületében lépte át az új lakások négyzetméterára az egymillió forintot, és bár kerülettől is függ, az egymilliós ár a minőségi ingatlanbefektetéseknél már a kétmillió felé halad. Országosan a Duna House 600 ezer forintos átlagárat tart reálisnak. Az Ingatlanbazár adatbázisa szerint ez úgy lehetséges, hogy a kisebb településen épített, egy-két lakásos, kisebb projektek helyben ugyan drágának számítanak, a lokáció miatt mégis olcsóbbak a fővárosnál.

Természetesen nem megyeszékhelyekről van szó, hiszen idén Kelet-Magyarország néhány városa látványosan zárkózott fel Budapesthez: Debrecen, Kecskemét, Szeged, Miskolc már hónapok óta az egymilliós kategóriában van, emelkedő trenddel.

Az áremelkedés összetevőit lassan senkinek nem kell magyarázni; erről szólt a 2021-es év: inflációs hatás, szakemberhiány, munkaerő- és építőanyag-drágulás, sokszor telekhiány vagy váratlan tényezőkkel előre nem számoló kivitelezők.

A Covid is a családi házakhoz vonzotta a vásárlókat. Az objektív árat emelő tényezők között nem várható gyors változás, sőt a portálnál inkább arra számítanak, hogy a jelenlegi tényezők hosszabb ideig befolyásolják a piacot.

Mégis, az új építésű ingatlanok piaca halad előre. Ezt a Duna House barométere is megerősíti, hiszen a megpróbáltatásokkal teli 2021-ben az ingatlanvételi tranzakciók 10,5 százaléka irányult új építésű ingatlanokra. Ez 3,2 százalékpontos emelkedés a 2020-as évhez képest. A vásárlások motorját az adja, hogy a szereplők a külföldi vevők számának csökkenése után is további áremelkedést várnak. Egy egyszerű példa jól szemlélteti a folyamatot. Ha valaki 2020-ban egy kelet-magyarországi, feltörekvő megyeszékhelyen új építésű ingatlant vett – az árak emelkedéséről akkor is nagy találgatás folyt –, befektetése a mai árakon már kitűnőnek bizonyul. Középtávon a Duna House 5–10 százalékos áremelkedésre számít.

A Duna House PR- és elemzési vezetője szerint sokaknak segítenek a kedvezményes hiteltámogatások.

Az előző évhez képest 15 százalék körüli növekedést mutatnak, úgy, hogy a kihelyezett lakáscélú hitelek összege március óta rendre meghaladja a korábban elképzelhetetlen 100 milliárd forintos határt. A legnépszerűbb a babaváró hitel, amelyet 68 százalékban vesznek igénybe ingatlanvásárlásnál, de ott az öt százalékos áfa-kedvezmény, a falusi csok. Októbertől pedig megjött a „zöldhitel”, amelynek elsődleges célja, hogy a zöldotthonok iránti keresletet, illetve ezen keresztül a kínálatot élénkítse. Ráadásul azáltal, hogy a csokkal is összevonható, kamatmentességre lesznek jogosultak az igénylő kétgyermekes családok a 10 millió, a legalább háromgyermekesek a maximum 15 millió forintos hitel erejéig, amely összeget a legfeljebb 70 millió forintos „zöldhitelnek” tartalmaznia kell.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!