Duna–Tisza köze

2021.10.02. 13:28

Fontos figyelmeztetés: több kórokozónak is kedvez a harmatképződés

A nappalok rövidülésével, a hajnali hőmérséklet csökkenésével a gyümölcsmolyok kártétele lelassul. Az intenzív harmatképződés azonban kedvez több kórokozó mikroorganizmus terjedésének – hívják fel a termesztők figyelmét a növényvédelmi szakemberek.

Miklay Jenő

Feketén lehullik a termés: a nyugati dióburok-fúrólégy kártétele

Forrás: MW

– Az almamoly szaporodása valóban sokat lassult az utóbbi napokban, azonban eddigi kártételük jelentős. A Homokhátság ültetvényeiben viszonylag sok a fák alá hullott molyos alma, de jelentős a természetes hullás is. A csonthéjasokra veszélyes keleti gyümölcsmolyból szintén nagyon kevés esik a csapdákba. Egyes gombabetegségek azonban továbbra is okozhatnak komoly károkat.

Az almásokban és más érésben lévő gyümölcsön megjelenhet a monília, amelynek szaporodását elősegíti a hajnali párásság. Az eddigi száraz nappalokon kevésbé terjed a sztigminás és blumeriellás levélfertőzés, de a termesztőknek tudniuk kell, hogy minden ültetvényben jelen vannak ezek a kórokozók, akárcsak a szilvásokban a levelek vörös foltosságát okozók is – magyarázta Szabó Balázs nagykőrösi növényvédelmi mérnök.

A védelem nélküli diófák termésének jelentős részét idén is tönkreteszik a nyugati dióburok-fúrólégy lárvái. Szívogatják a termésburkot, amely megfeketedik. Jóllehet, ez a kártevő is visszavonulóban van, Szabó Balázs szerint számolni kell további fertőzéssel, ezért még érdemes valamely piretroid hatóanyagú szerrel kezelni a fák lombját.

– Továbbá szüret idején is érdemes figyelni a szőlőtőkék egészségi állapotát. Az erős hajnali harmatképződésben ugyanis lappang a peronoszpóra, de szerencsére a hűvös léghőmérséklet gátolja a kórokozó terjedését. Különösen fontos ez idő tájt is ügyelni a poloskafélék terjedésére. Főleg a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska az egész Duna–Tisza közén problémát okoz, elsősorban kiskertekben, gyümölcsösökben. A kártevők minden fejlődési alakja megfigyelhető, és az ősz ellenére még most is aktívan rakják petéiket a növényekre, tehát indokolt ellenük a védekezés, de szigorúan az élelmezés-egészségügyi várakozási idők betartásával – ajánlotta a szakember.

Feketén lehullik a termés: a nyugati dióburok-fúrólégy kártétele
Fotó: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!