Bács-Kiskun

2021.09.21. 13:55

Fontos határidők: több feladatot kell teljesíteniük a gazdálkodóknak

Ebben a hónapban több feladatot kell teljesíteniük a mezőgazdálkodóknak ahhoz, hogy hozzájussanak egyes központi támogatáshoz.

Miklay Jenő

Az aszálykárokat is be lehet jelenteni

Forrás: Illusztráció

Fotó: MW-archív

A mezőgazdaságban a központi támogatásokat többnyire szakmai feltételekhez köti a főhatóság. Egyebek közt ilyen kötelezettség az agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) részt vevők számára a tápanyag-gazdálkodási terv elkészítése. Ennek határideje szeptember 30-a. Amennyiben ennél a napnál később jön le a termőföldről a növényállomány, akkor a betakarítást követő harminc napon belül kell a tervet elkészíteni. Az úgynevezett VP ÖKO szántó és ültetvény esetében is követelmény a terv, bár ott nem szükséges elvégezni a talajvizsgálatokat, amelyek viszont az AKG programban igen fontosak. A talajmintázást 5 éven át folyamatosnak kellett elvégezni. A 2016-os AKG kedvezményezetteknek idén december 31-ig érvényes ez a kötelezettségük. Akik hosszabbítják az AKG-ban való részvételüket, számukra a folyamatos talajvizsgálat a hosszabbítás évében csak akkor szükséges, ha műtrágyát kívánnak felhasználni nitrátérzékeny területeiken – tudtuk meg Hajdú Antal kecskeméti agrár-szaktanácsadótól.

A szakember jelezte továbbá: a zöldítő programban a nitrogénmegkötő évelő pillangós növényt szeptember 30-ig fenn kell tartani, gondozásához növényvédő szer használata nem lehetséges, amíg a növénykultúra a zöldítésbe bevont területen van.

– Zöldítés esetében az ökológiai jelentőségű, vagyis az úgynevezett EFA másodvetést október 1-ig kell elvégezni és annak tényét 15 napon belül jelenteni kell. A zöldtrágyát, vagy takarónövényt 60 napig a területen kell tartani. Szeptemberre vonatkozó határidő még a Kölcsönös megfeleltetés részét képező, a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásának teljesítése is. E szerint az erózió elleni védelem érdekében fenn kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után. Erre lehetőség van az őszi kultúra vetésével, vagy másodvetésű takarónövény termesztésével, vagy a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével, valamint a tarló gyommentes állapotban tartásával. Kivételek ez alól a nitrátérzékeny területeken termesztett tavaszi vetésű kultúrák, ahol a szintvonalakkal párhuzamos talaj-előkészítő munkák elvégzése már szeptember 1-től megengedett.

– Szintén szeptember 30-ig lehet bejelenteni az aszálykárokat. Ezt a határidőt akkor is tartani kell, ha esetleg a szaktárca az aszálykárok rendezéséről még nem adott erről közleményt, azt ugyanis szabály szerint október 30-ig teheti közzé a főhivatal – mondta el a szakember.

Az aszálykárokat is be lehet jelenteni
Fotó: MW-archív / Illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!