STATISZTIKA

2021.07.21. 14:00

Emelkedtek a bérek Bács-Kiskunban

A koronavírus-járvány ellenére emelkedtek a bérek Bács-Kiskun megyében – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal első negyedévet vizsgáló jelentéséből.

Barta Zsolt

A koronavírus-járvány ellenére emelkedtek a bérek Bács-Kiskun megyében

Fotó: Illusztráció: Bús Csaba

Ezekben a hónapokban lábal kifelé a hazai gazdaság a másfél éve tartó járvány miatti válságból, de ez nem érinti a bérek emelkedési ütemét. Az idei első negyedévben Bács-Kiskun megyében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete – a közfoglalkoztatottak nélkül számolva – 357 ezer, a nettó átlagkereset 237 ezer forintra emelkedett – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó és nettó átlagkereset – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – egyaránt 8,2 százalékkal múlta felül a tavalyi hasonló időszak összegét.

A megyében azonban a növekedés üteme elmaradt az országostól. Az alkalmazottak 17 százalékkal kerestek kevesebbet az országos átlagnál. A bruttó keresetek a versenyszférában 7,8 százalékkal, 354 ezer forintra, a költségvetési szférában 12 százalékkal, 350 ezer forintra emelkedtek. Jelentős a különbség a fizikai és a szellemi dolgozók között.

Az előbbiek átlagosan bruttó 288, az utóbbiak 437 ezer forintot kerestek az első három hónapban.

Ebben az adatsorban nincsenek benne azok a magánvállalkozók, akik egyedüliként adnak számlát például az építőiparban. Ott elszabadultak a vállalási árak. Korábban egy négyzetméternyi szigetelés ára hat-nyolcezer forint volt, most tízezer forint felett is lehet ugyanez az összeg. Egy víz- és gázszerelő mesélte a baon.hu-nak: aki ebben a szektorban dolgozik, és mester, jó a hírneve, az akár 1–1,5 millió forintot is megkereshet havonta. Hogy ebből mennyit tesz zsebre feketén és mennyit fedez le hivatalos számlával, azt nem tudni. Egy kazán éves vizsgálata, szokásos karbantartása 12 ezer forint körül mozog számla nélkül. Magánorvosi rendelőben öt-tíz perces vizsgálat 10–20 ezer forint körül alakul. Eközben egy átlagos gyári dolgozó, akit törvényesen bejelentettek, napi 10–12 ezer forintot keres tisztán, naponta.

Az év első három hónap­jában az ipari termelés öt hazai megyében nem érte el a 2020. első negyedévit, a legnagyobb arányú visszaesés Bács-Kiskun és Vas megyében történt – írta a KSH. Az öt megye közül négyben a 2019. első negyedévihez viszonyítva is csökkent a kibocsátás, de Budapest iparát is ugyanez jellemezte.

Az év első negyedében a legnagyobb mértékű termeléskiesés januárban történt. Ekkor részben a beszállítói nehézségek okozta kényszerű üzemleállásokkal a termelés az egy évvel korábbi felére zuhant. A csökkenés némileg februárban is folytatódott. A márciusi teljesítmény viszont jelentősen, 23 százalékkal meghaladta a járvány kitörése miatt már alacsonyabb 2020. márciusi bázist.

A koronavírus-járvány ellenére emelkedtek a bérek Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskunban a 49 főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozások első negyedévi termelési értéke folyó áron 537 milliárd forint, amely 12 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termeléskiesés döntő részét az ipari produktum több mint hattizedét létrehozó járműgyártás átmeneti leállása okozta. Az ipari értékesítés mennyisége, a termeléshez hasonlóan, 12 százalékkal csökkent. A külföldi bevételek elmaradása legnagyobbrészt a járműipart érintette, ahol az export 16 százalékkal alatta maradt az egy évvel korábbinak.

A KSH megállapítása szerint a fentebb említett visszaesés ellenére az iparban átlagosan közel kilenc százalékkal magasabbak a fizetések az év első negyedében, mint egy évvel korábban. Egy fizikai dolgozó 225 ezer forintot visz haza tisztán, míg egy szellemi dolgozó ennél többet, nettó 378 ezret kap meg a számlájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!