baja

2021.07.11. 06:55

Egyre nagyobb igény van a jó minőségű zöldségekre

Bányai György kertgazda feleségével többéves angliai tartózkodás után költözött haza és döntötték el, hogy családi vállalkozásba kezdenek.

Márton Anna

Bányai György először hobbiként kezdett csilit termeszteni

Forrás: Munkatársunktól

A Chili Baja Kft.-ben a fia­talok mellett a kertészmérnök szülők is besegítenek a munkákba. Mint mondták, az elején nem a bevétel vezérelte őket.

– Ez egy olyan vállalkozás, amiben nagyon sok rejtett veszteség is lehet, nem a nyereségért, inkább a hobbiért tartjuk fenn. Az első évek a tanulásról, a veszteségről, annak kiküszöböléséről szóltak, de mivel van igény a jó minőségű zöldségre, szerintem van jövője a vállalkozásunknak

– mondta Bányai György.

A fiatalok 2013-ban jöttek vissza Bajára és indították el vállalkozásukat. Fontosnak tartják a minőségi termékeket, az általuk előállított ketchup 2017-ben termékdíjas lett kistermelői kategóriában.

– Korábban hat és fél évet Angliában éltünk, hazajöttünk, megvettük ezt a területet és gazdálkodni kezdtünk. Kicsit több mint hat hektárunk van, ebből három hektár erdő, három hektáron szántóföldi növény van és fél hektáron kertészeti kultúra. A paprika, paradicsom, cukkini, padlizsán, uborka, szamóca mellett különleges csiliket is termesztünk. Csak csiliből nyolc-kilencezer palánta található az ültetvényen – mondta hírportálunknak a gazda.

Bányai György szerint Baján és a környékén a kertészeti kultúra nem túl népszerű, pedig a zöldségtermesztésben van potenciál. Friss zöldséget friss piacra – vallja a cégvezető.

– Őstermelő a státuszunk, de van mellette egy cégünk is, van egy feldolgozónk, amivel országos szinten teríthetünk. Sok mindent készítünk. Az ajvárunkat nagyon szeretik, de keresett a padlizsánkrémünk, a csili- és a szárított termékeink is. Igyekszünk mindenből minőséget gyártani. Főként bajaiak és környékbeliek tartoznak a vevőkörünkbe, de a Bajáról elszármazottak is rendszeres vásárlóink, akik örülnek, hogy bajai terméket vihetnek ajándékba külföldre vagy a távolabbi rokonoknak – részletezte Bányai György. Mint mondta, Baján a piacon, néhány boltban és a környező településeken ministandokon kínálják a portékáikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!