kiskunfélegyháza

2021.04.13. 17:51

Szijjártó Péter: a magyar gazdaság tavaly beruházási rekordot döntött

Az elmúlt években a vidéki gazdaság úgy megerősödött, hogy ebben a nehéz időszakban is fejlesztésekkel és beruházásokkal tud reagálni a kihívásokra. Egyre több olyan vidéki vállalat van, amelynek termékei az egész világpiacon versenyképesek – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kiskunfélegyházán. 

Vajda Piroska

Fotó: BUS CSABA

A magyar kormány versenyképességnövelő támogatási programja során két újabb kiskunfélegyházi vállalat részesült állami támogatásban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a támogatói okiratot Balla Csabának, a Berkemann Magyarország Bt. vezetőjének adta át kedden.

Az orvostechnikai lábbeliket gyártó cég a Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett versenyképességnövelő támogatási programnak köszönhetően 563 millió forintot fordíthat fejlesztésre. Az összeg 50 százalékát vissza nem térítendő támogatásként veheti igénybe a vállalat.

A projekt során fejlesztik a cég kiskunfélegyházi, móricgáti és martfűi üzemét, gyártócsarnokot bővítenek, automata bőrdigitalizáló- és bőrszabászgépeket vásárolnak és speciális cipőipari gépeket modernizálnak

– részletezte Balla Csaba. Elmondta, a beruházás számos előnnyel jár a vállalat számára, hiszen jelentős mennyiségű alapanyagot takarítanak meg. Ugyanakkor jelentősen csökkenni fog a villamosenergia-felhasználásuk is annak a napelemparknak köszönhetően, amelyet félegyházi és móricgáti üzemük területén építenek.

Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: választókerületében a világjárvány kezdete óta a vállalatok beruházásaikhoz összességében több mint 8,5 milliárd forint támogatást kaptak. A cégek vezetőit arra biztatta: továbbra is éljenek az újabb lehetőségekkel, mert a kormány segítségére a jövőben is számíthatnak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy év nagy egészségügyi és gazdasági küzdelem volt, amelynek során a magyar emberek életét, egészségét és munkahelyeit kellett és kell megvédeni. Hangsúlyozta, ha az elmúlt egy évben a külföldi elvárások alapján hozták volna meg a döntéseinket, akkor ezrekkel többen haltak volna meg Magyarországon, tízezrekkel többen fertőződtek volna meg és több százezeren veszítették volna el a munkahelyeiket.

Az volt az elvárás velünk szemben, hogy ne keressünk saját utakat, fogadjuk el azokat az oltóanyagokat, amelyeket Brüsszelből intéznek. Ehhez képes mi úgy döntöttünk keletről is vásárolunk oltóanyagokat, aminek nyomán

a mai napon elértük azt, hogy 3 millió magyar ember megkapta legalább az első adagját a koronavírussal szembeni oltásnak.

Így most ezzel a 3 millió beoltott emberrel az Európai Unió második helyén állunk lakosságarányosan – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette: ugyanígy volt ez a gazdaság tekintetében is, ahol folyamatosan azt hallottuk, hogy a világjárvány természetes következménye a tömeges munkanélküliség. Ehhez képes mi azt az álláspontot képviseltük, hogy meg lehet előzni a tömeges munkanélküliség kialakulását.

– A szociális alapú pénzosztás helyett úgy döntöttünk, hogy támogatásokat adunk azoknak a hazai vállalatoknak, amelyek beruházásokat hajtanak végre, ennek a felét a magyar kormány kifizette és ezért cserébe a vállalatok kötelezték magukat arra, hogy nem bocsátanak el senkit. 1434 vállalat vett részt a programban, köztük a Berkemann. Ezek a cégek megmentettek 270 ezer munkahelyet, így bebizonyítottuk, hogy igenis lehetséges volt megelőzni a tömeges munkanélküliség kialakulását. Mondhatjuk tehát azt, hogy hazánk a saját javára tudta fordítani a változásokat – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Azt is elmondta, hogy a magyar gazdaság tavaly beruházási rekordot döntött: 100 milliárd euró fölött tudott exportálni és ma már csaknem annyian dolgoznak mint a világjárvány előtt, ebben óriási szerepe van a vidéki Magyarország vállalkozásainak.

Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy a kormány támogatásával ezekben a hetekben 67 beruházás zajlik Bács-Kiskun megyében összesen 90 milliárd forint értékben, ezekhez a kormány 32 milliárd forint támogatást biztosított. Ezek a beruházások 17 400 ember munkahelyét őrzik meg a megyében.

A kiskunfélegyházi NT Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta, Magyarország elmondhatja magáról, hogy az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik. Ebben hatalmas szerepe van az magyar élelmiszeriparnak, amely tavaly a rendkívüli körülmények ellenére is tudta biztosítani a magyar emberek élelmiszerellátását. A rendkívül szélsőséges kereskedelmi ingadozás ellenére sem fordultak elő ellátási problémák.

Sőt az élelmiszeripar 8 százalékkal növelni tudta termelési értékét és megközelítette tavaly a 4000 milliárd forintot a magyar élelmiszeripar teljesítménye.

146 ezer embernek munkát adó ágazat 13 százalékkal növelte az exportját. Az élelmiszeripar erejét jelzi az a tény is, hogy a legtöbb beruházást a kormány támogatásával ebben az ágazatban hajtottak végre magyar vállalatok, összesen 163 élelmiszeripari beruházást finanszíroztak, ezzel 26 ezer munkahelyet tudtak megmenteni.

A cseh tulajdonban lévő Kiskunfélegyházi NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. komoly kapacitásbővítő beruházást hajtott végre. Túl azon, hogy 180 munkahelyet megtartanak, 55 új munkahely jött létre. A beruházás 10 milliárd forintos értéket képvisel, amelyhez a kormány 1,7 milliárd forintos beruházásösztönzési támogatást biztosít. A vállalat éves szinten 450 ezer tonna napraforgómagot dolgoz fel és éves szinten 210 millió liter étolaj előállítására nyílik itt lehetőség. A felhasznált alapanyag 98 százaléka magyar termelőktől származik – összegezte a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!