Gazdaságélénkítő Program

2021.03.20. 11:30

Pályázati forrásból fejlődik Sükösd

Az első ötven település között került be Sükösd a Belügyminisztérium által meghirdetett Gazdaságélénkítő Programba. Az önkormányzat ennek kapcsán döntött arról, hogy megvásárolná a nyugdíjba vonuló péktől a nagy múltú pékségét. A településen ipari parkot is kialakítottak az elmúlt évben, de a fejlesztések idén sem állnak le.

Márton Anna

Bekerült a Gazdaságélénkítő Programba Sükösd. Az önkormányzat ennek kapcsán döntött arról, hogy ha van rá lehetősége, akkor a nyugdíjba vonuló péktől megvásárolja a pékségét, amely már több mint 100 éve működött a faluban – tudtuk meg Tamás Márta polgármestertől. Ingatlanvásárlásra és az üzem teljes felújítására pályázott az önkormányzat az elmúlt évben, erre 154 millió forintot nyertek. Jelenleg folyamatban van a pékség teljes rekonstrukciója és a szükséges eszközök beszerzése.

– A pékünk által használt receptúrát is megvásároltuk, aminek itt helyben és a környéken is nagy sikere volt az elmúlt években. A tervek szerint még idén decemberben szeretnénk elindítani a péküzem működését, három fő foglalkoztatása mellett – részletezte a polgármester.

Szintén a közelmúltban kezdődött el egy másik beruházás, a lakodalmas ház felújítása. Az elmúlt év végén a Magyar Falu Programból nyert a település a közösségi terek felújítására 30 millió forintot.

– A támogatásból a ház statikai problémáit szeretnénk kijavítani, de a tetőcserére, a villamoshálózat felújítására, nyílászáró- és padlóburkolat-cserére is lehetőség nyílik. Egy másik ütemben, reményeink szerint még idén, az udvart és a parkolót is rendezzük. Normál esetben, vírusmentes időben rengeteg rendezvénynek biztosít helyet a lakodalmas házunk – tette hozzá a polgármester.

Zajlik még a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával egy turisztikai pályázat bővítése, melyben eredetileg három település közösen vett volna részt egy Duna menti fejlesztésben – Fajsz, Dusnok és Sükösd –, de idő közben Fajsz kiszállt a projektből.

– Részben faluház, részben ökoközpont kialakítását jelenti a felújítás. A tervek szerint a környék és a település sajátosságairól kaphatnak információt majd az ide látogatók a növény-, az állat- és a madárvilág bemutatásával, tanösvényekkel, túraútvonalakkal. Ez egy 25 millió forintos beruházás volt az első ütemben, most ha sikerül minden tervre támogatást nyerni, akkor még további 40 millió forinttal bővíthetjük – mondta Tamás Márta.

Tamás Márta polgármester a lakodalmas ház felújításánál
Fotó: Márton Anna

Az elmúlt év végén zárult, és idén már élvezik az előnyét a műfüves futballpályának, amit az MLSZ és a Belügyminisztérium közösen finanszírozott.

– A beruházás teljes költsége 200 millió forint volt, az önkormányzatnak egy forintjába sem került. Nagyon igényes műfüves pályáról van szó, még Szekszárdról is érkeztek érdeklődők, akik a pályát használni szeretnék – tette hozzá a polgármester.

Folyamatosan keresik a lehetőségeket

– Mindig találunk a Magyar Falu Programjaiban olyan felhívást, ami a településünket érintheti. Most egy kültéri játszóteret-kamaszparkot tervezünk, a lakodalmas házunk felújításának második ütemét, de fontosnak tartom az egyik óvodánkban a fűtéskorszerűsítést is, valamint csábító a temető rendbetétele is. A költségvetésünk egyensúlyára is figyelünk, de a lehetőségek mellett nem szabad elmenni. Büszke vagyok arra, hogy a településünk bekerülhetett abba a csoportba, amit a kormány külön támogat, ugyanis a helyi vállalkozások fejlesztési forráshoz juthatnak, ez vissza nem térő lehetőség számukra – mondta Tamás Márta polgármester.

– Ami miatt még nagyobb az öröm, az az, hogy egy ipari parkot is kialakítottunk az elmúlt évben egy 260 millió forintos beruházás keretében. A 13 teljes közművesített parcellánkból nyolcra már megkötött bérleti szerződésünk van – tette hozzá. Kiemelte továbbá, hogy szintén fontos projekt a kamerarendszer kiépítése. Az elmúlt évben 30 millió forintot sikerült megpályázniuk, ebből fogják kiépíteni a településen a teljes megfigyelőrendszert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!