nitrát-adatszolgáltatás

2021.02.23. 10:34

A megyében is szemmel tartják a nitrogén forgását

A mezőgazdálkodóknak március 31-ig van idejük teljesíteni az úgynevezett nitrát-adatszolgáltatást.

Miklay Jenő

Sok állattartónak is adatot kell szolgáltatni

Fotó: L. R./Somogyi H.

Ez a feladat Bács-Kiskun megyében is sok gazdaságban napirenden szerepel ez idő tájt. Az ide vonatkozó jogszabály a nitrátérzékeny területeken mezőgazdasági tevékenységet folytatókra, illetve az egész országban kivétel nélkül minden állattartóra vonatkozik, akik a magánszemély háztartási igényeit meghaladó számban tartanak állatokat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy folyamatos nyilvántartást kell vezetniük a gazdálkodási naplóban a trágyázásról, a trágya keletkezéséről. A 2020. évben ily módon összegyűlt adatokat kell bemutatniuk március 31-ig a talajvédelmi hatóságnak elektronikus úton.

Jelentést akkor is kell készíteni, ha a trágyázásra vonatkozóan nincs adat, vagyis nem volt trágyázás. Műtrágyázás esetén 5 évnél nem régebbi talajvizsgálatra alapozva, a növények igényének és a talaj ellátottságának megfelelően meghatározott hatóanyagok juttathatók ki. Ezt külön rendelet konkretizálja. Csak szerves trágya használata esetén talajvizsgálat nem szükséges, azonban ez esetben ügyelni kell arra, hogy a szerves trágyával, szerves anyaggal kijuttatott összes nitrogén-hatóanyag évente nem haladhatja meg hektáronként a 170 kilót.

Akik esetleg elmulasztják az adatszolgáltatást, azokra a szakhatóság bírságot szabhat ki, melynek mértéke 10 ezertől 100 ezer forintig terjedhet.

Valamely terület nitrátérzé­kenységéről a 2020. évi egységes kérelemből vagy a blokkok tulajdonságai alapján tájékozódhat a tulajdonos.

A magánszemély háztartási igényét meghaladó állatlétszám azt jelenti, hogy a vegyes állattartásban ingatlanonként 5 számosállatnál, baromfi esetében 3 számosállatnál többet tartanak.

A jogszabály szerint 2 évesnél idősebb bika, tehén és más szarvasmarhafélék, hat hónapnál idősebb lófélék 1 számosállatot képeznek.

Például juhászatban 6 juh ér fel egy tehénnel. Tojótyúkból 70 kell ahhoz, hogy felérjen 1 számosállattal, az 50 kilón felüli tenyészkocákból pedig már kettő kitesz egy tehenet az átszámítások szerint.

Sok állattartónak is adatot kell szolgáltatni
Fotó: L. R./Somogyi H.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!