engedélyek

2021.01.20. 11:02

Gondba kerültek a Bács-Kiskun megyei krumplitermesztők is

A burgonya egyetlen csirázásgátlójának tavaly október 8-án lejárt az értékesítési és felhasználási türelmi ideje. A Neo Stopot és annak két változatát, a Neo Stop L 500 és a Neo Stop 120 RTU nevű szerek forgalmazásának engedélyezését uniós rendelkezésre ez év januárban vonta vissza a növényvédelmi szakhatóság.

Miklay Jenő

Forrás: shutterstock.com

A burgonya csírázás­gátlójának tiltásával együtt, az utóbbi 9 évben közel félszáz növényvédelmi hatóanyag használatát szüntették meg. Közöttük számos olyan vegyszer akad, amelyek nélkülözésével igen kockázatos a növénytermesztés. Egyelőre úgy tűnik, a technológiai nehézségek nem szűnnek meg a helyettesítőként létrehozott újabb szerekkel. Többségükben egyes hatóanyagok dózisát olyan alacsonyra szorították, amennyivel már nem hatásosak.

Súlyos csapás a zöldségtermesztőknek, hogy a jól bevált és széles körben alkalmazott gombaölőszerekhez használt tirám is kiesett eszköztárukból. A dikvát hatóanyag megszüntetése után pedig a szántóföldi növényállomány, például a napraforgó leszárításához kellett újabb, jelenleg még engedélyezett szert keresniük a termesztőknek. A forgalomból utóbb kivont burgonya-csírázásgátlót pedig elsősorban a nagy tömegben betárolt gumók kezelésére használták.

– A gumók eltarthatósága fajtatulajdonság. A hosszabb nyugalmi idejű fajták akár magasabb hőmérsékleten is tárolhatók nagyobb veszteségek és túl korai csírázás nélkül. A rövid tenyészidejű fajtáknak azonban általában rövid a nyugalmi idejük is. Ezért nehezebben, vagy egyáltalán nem tárolhatók a következő év tavaszáig, hűtés és kémiai csírázásgátlás nélkül. Ezért a Neo Stop kivonása komoly problémát jelent a nagyobb mennyiségű burgonyát betároló termesztőknek. Jelenleg nem tudjuk, kapunk-e majd olyan készítményt, amely azt helyettesítheti – mondta el véleményét Szi­lágyi József kecskeméti őstermelő.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!