tervek

2021.01.27. 07:00

A belső felújítás után képtárként működne a kecskeméti ózsinagóga

Úgy néz ki, a korábban nagyon rossz állapotban lévő kecskeméti ózsinagóga megmenekült: most már kész a külső renoválása, és tervezik a belső felújítást is.

Hraskó István

Elkészült a Kecskeméti Ózsinagóga külső renoválása.

Fotó: Bús Csaba

A kiskörúton lévő OTP-székház mögötti ózsinagóga hosszú évtizedekig szolgálta Kecskemét vallásos zsidó közösségét. 1918-ban az ortodox hitközség a Magyar Fotográfiai Múzeum mai épületét vásárolta meg a zsinagóga céljára, ezután az ózsinagógában varroda működött, majd a második világháború után, a kommunizmus alatt pékség és cukrászda, ekkor fokozatosan leromlott az állapota és a végpusztulás határára jutott – tudtuk meg dr. Feldmájer Pétertől, a Mazsihisz Közép-Magyarországi Területi Csoportjának vezetőjétől.

Hozzátette: immár közel tizenöt éve szorgalmazzák az épület eredeti formájában történő helyreállítását.

Az erőfeszítéseknek köszönhetően saját forrásból és a város segítségével több sikert is elértek.

– Borbély Lajos vezető tervező kutatásainak és terveinek eredményeképpen sikerült megállapítani, hogy milyen volt eredeti formájában az épület és ennek megfelelően először az oda nem illő, idegen beépítéseket bontották el, illetve elkészült az új cserepezés, majd 2019-ben Szemereyné Pataki Klaudia polgármester bejelentette, hogy a város anyagi lehetőségeitől függően továbbra is támogatni fogja az épület megmentését – folytatta dr. Feldmájer Péter.

A tető felújítását követően a nyílászárók cseréje következett, majd a tavalyi év végére a Bács-Bau Generál Kft. elkészült a külső restaurálással. A belső következne, egyelőre addig jutottak, hogy a pluszban beépített válaszfalakat elbontották és az eredeti elrendezést alakították ki.

Az már korábban ismertté vált, hogy

a Mazsihisz területi csoportja egy képtárat szeretne megvalósítani a megszépített ózsinagógában.

– Ha a város és a múzeum is egyetért, olyan képek kerülnének kiállításra, amelyek valamilyen módon kötődnek a zsidósághoz, akár témájában, akár az alkotó által, és nincs hely, lehetőség a Cifrapalotában történő bemutatásukra. Az egyeztetések megkezdődtek, és már kértünk segítséget a múzeumtól a belső tervek elkészítésében, a belsőépítészeti és műszaki tervezésben, hogy egy minden szakmai igényt kielégítő képtár jöhessen létre – hangsúlyozta dr. Feldmájer Péter.

Az ehhez szükséges forrás még nem áll rendelkezésre, de bíznak a korábban beígért önkormányzati támogatásban. A következő ütem, a betonozás, a javítások, a fűtés a kalkulációk szerint 15 millió forintba kerülne, akárcsak a külső helyreállítás volt.

Dr. Feldmájer Péter hangsúlyozta: nagyon hálásak, hogy az önkormányzat a felújításuk ügye mellé állt, és remélik, hogy a közeljövőben az épület belsejét is eredeti állapotában tekinthetik majd meg a kecskemétiek és az idelátogató turisták.

Kész az ózsinagóga külső renoválása, és tervezik a belső felújítást is
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Az imaterem már elkészült

A kormány 43 millió forintos támogatásával tavaly újult meg a kecskeméti zsidó hitközség nagy imaterme. A Nagykőrösi utca 5. szám alatti épület emeletén több kisebb helyiség egybenyitásával alakították ki a nagytermet, amely akár 300 fős rendezvény megtartására is alkalmas. Dr. Feldmájer Péter a tavaly júniusi átadón úgy fogalmazott: egy régi álma valósult meg a holokauszt és a kommunizmus kártételei után főnixmadárként feltámadó kecskeméti zsidóságnak, amely méltó helyszínen, 21. századi körülmények között tudja hitét gyakorolni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!