bejelentés

2020.12.14. 09:02

A Mercedes megkezdi Kecskeméten a tisztán elektromos autók gyártását

A kecskeméti Mercedes-gyár Magyarországon elsőként megkezdi a tisztán elektromos autók gyártását – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ötvenmilliárd forintos beruházást igénylő fejlesztéshez a magyar kormány 15 milliárd forintos támogatást biztosít.

Zs. D.

„Magyarországnak működnie kell és működik is. Ennek csalhatatlan jele a mai nap: négy beruházást jelenthetek ma be – nem is akármilyeneket – összesen 64 milliárd forint értékben” – közölte hétfőn reggel Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Közülük a legnagyobb a kecskeméti Mercedes-gyár jelentős bővítése,

melynek köszönhetően a vállalat megkezdi – hazánkban elsőként – tisztán elektromos autók gyártását. Ezt követi három keleti – két indiai és egy koreai – szintén az autóiparhoz kapcsolódó fejlesztés: egy még itt, Kecskeméten, egy Gödöllőn, egy pedig Gyöngyöshalásziban. Mielőtt azonban mindezekbe belevágunk, advent lévén irány a reggeli mise, ezúttal itt, Kecskeméten, a piaristáknál” – írta a külgazdasági és külügyminiszter és egy képet is közölt Facebook-oldalán, melyen a kecskeméti piarista templomban látható.

A hétfőn délelőtt, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary kecskeméti üzemében tartott " target="_blank" rel="noopener noreferrer">online sajtótájékoztatón Szijjártó Péter mellett jelen volt Salacz László országgyűlési képviselő, Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary gyárigazgatója és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is.

A vendégeket Christian Wolff köszöntötte, aki egyebek mellett elmondta, idén tavasszal a koronavírus-járvány miatt egy hónapra le kellett állítani az üzemet, majd augusztus óta teljes kapacitással zajlik a gyártás. A gyárigazgató felidézte, hogy idén elkezdődött a plugin-hybrid modellek gyártása, majd bejelentette, hogy 2021 őszétől megkezdődik a tisztán elektromos meghajtású autók gyártása is a kecskeméti üzemben. Az EQB modellek gyártását egy több mint 100 millió eurós beruházás teszi lehetővé. Christian Wolff megköszönte a támogatást, amit az államtól kapnak ehhez a jövőbemutató projekthez.

– Az EQB hatalmas mérföldkő az egész kecskeméti üzem és a Mercedes-Benz számára. A magyarországi telephely ezzel még fontosabb oszlopává válik a globális gyártóhálózatnak a Mercedes-Benz konszernen belül – jelentette ki a gyárigazgató.

Christian Wolff megköszönte a kecskeméti csapatnak a munkát és kijelentette: a fejlesztést az ő munkájuk tette lehetővé.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a kecskemétiek üzenetét tolmácsolta a sajtótájékoztatón. Mint mondta, elsősorban örömöt és büszkeséget éreznek.

– A Mercedes úgy döntött, hogy egy újabb beruházást hoz városunkba, ismét minket választottak. Ez több száz új munkahelyet jelent és közel ötezer embernek és családjuknak a jövője lesz kiszámíthatóbb és biztonságosabb. Ebben a gyárban a jövő autóit fogják gyártani – mondta a polgármester.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az online sajtótájékoztatón

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében utalt a világjárvány miatti rendkívüli körülményekre.

Olyan világjárvány támaszt elénk rendkívüli kihívásokat, amelyhez foghatóval az elmúlt évtizedekben nem szembesültünk – mutatott rá a miniszter.

– Ennek a világjárványnak a második hullámában olyan, a védekezéshez szükséges döntéseket hoztunk, melyek egyrészt megvédik az emberek életét és egészségét, ugyanakkor fenntartják az ország működőképességét is. Ehhez a gazdaságnak működnie kell. Ehhez egészségre és munkahelyre van szükség. A kormány válaszának gazdasági fejezete arról szól, hogy védjük meg a magyar emberek munkahelyeit. Nem a munkanélküliség finanszírozására, hanem a munkanélküliség elleni harc finanszírozása mellett tettük le a voksunkat – mondta a miniszter.

Mint Szijjártó Péter hozzátette: ebben a harcban azokat a vállalatokat tudhatják maguk mellett, melyek nem leépítenek, hanem a nehéz helyzetben is beruháznak, fejlesztenek, megvédik a munkahelyeket és újakat hoznak létre.

Miközben az egész világon gyárakat zárnak be, termelést fognak vissza, tömegesen bocsátanak el munkavállalókat, addig itt újabb és újabb beruházásokat jelenthetünk be – mutatott rá Szijjártó Péter.

– Mérföldkő ez a nap a Mercedes és a Mercedes kecskeméti gyárának szempontjából, de mérföldkő a magyar gazdaság és a magyar autóipar szempontjából is. A világ egyik legnagyobb és legmodernebb autóipari vállalata döntött úgy, hogy egy óriási jelentőségű high-tech beruházást hoz ide Magyarországra most, amikor a világ autóipara nem éppen az új beruházásokról szól – mondta el a miniszter, aki hangsúlyozta: a beruházás nyomán Magyarországon először kerül sor tisztán elektromos meghajtású autók szériagyártására.

A Mercedes egy ehhez szükséges új karosszériaüzemet épít Kecskeméten, és megkezdi a kecskeméti gyár technológiai felkészítését egy tisztán elektromos hajtású szériaautó gyártására.

Ez a beruházás 50 milliárd forintos értéket képvisel Kecskeméten, ehhez a Magyar Kormány 15 milliárd forintos támogatást biztosít. A beruházás kapcsán több mint 4400 munkahely jövője válik betonbiztossá – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter megköszönte azok munkáját, akik a Mercedes Kecskemétre költözése óta „fantasztikus teljesítményt” nyújtottak és ezzel lehetővé tették, hogy ez a fejlesztés megvalósuljon.

Az SMP új üzemcsarnokkal bővíti a kecskeméti gyárát

A Motherson cégcsoport – a világ legdinamikusabban fejlődő autóipari vállalata – immár 11 éve tartó magyarországi sikertörténetének újabb epizódjához érkeztünk. Az SMP 2017 novemberében átadott kecskeméti gyáregységét 2021-ben újabb 9000 négyzetméteres üzemcsarnokkal bővítik – közölte a vállalat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése után.

A beruházás a magyarországi üzemek kiemelkedő teljesítményének és a Magyar Kormány fogadókészségének köszönhetően valósulhatott meg. A Magyar Kormány támogatásával a cégcsoport újabb 100 kollégának teremt világszínvonalú munkahelyet. Emellett a cégcsoporthoz tartozó SMR vállalat mosonszolnoki, mosonmagyaróvári, hegyeshalmi, kecskeméti, túrkevei és győri gyáregységei több mint 2800 saját, valamint pillanatnyilag több mint 500 fő kölcsönzött munkaerőt foglalkoztatnak.

A beruházás legjelentősebb eleme a kecskeméti telephelyet érinti, itt közel 9000 négyzetméterrel bővül a gyártókapacitás – közölte a cég.

A Motherson cégcsoport jelen beruházáscsomag segítségével szolgáltató központot indít a közeljövőben Magyarországon. A támogatás a vevői igényekre való rugalmas reagálást célozza informatikai- és gépberuházással, logisztikai és adminisztratív folyamatainak fejlesztésével a hazai telephelyeken.

Az indiai tulajdonú Motherson Group a világ 22 legnagyobb globális autóipari beszállítója közt szerepel, portfóliója a járműgyártás minden szegmensét lefedi. A Motherson csoport folyamatos fejlődésének és a visszapillantó tükrök, valamint lökhárító elemek és műszerfal elemeket gyártó leányvállalatai sikerének köszönhetően a cégcsoport 2025-ig tartó, következő ötéves stratégiájában kiemelt szereplőként tekintünk Magyarországra – mondta Vivek Chaand Sehgal, a csoport alapító elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!