kecskemét

2020.10.27. 16:22

A NJEA megvásárolta az egyetemi CAMPUS-t fejlesztő társaságot

„Megvásárolta az új kecskeméti egyetemi CAMPUS első ütemét megvalósító Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. 100%-os üzletrészét a Neumann János Egyetemért Alapítvány a céget létrehozó MNB Alapítványtól. A tranzakcióval az egyetem fenntartója már a saját tulajdonába került társaságon keresztül tudja megvalósítani a CAMPUS fejlesztésének második ütemét” – írja közleményében az MNB Alapítvány.

baon.hu

A rendelkezés értelmében még kiscsoportos személyes konzultációt sem lehet tartani az egyetemen

Forrás: baon.hu

Fotó: Bús Csaba

„A Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) megvásárolta a Kecskeméti Duális Oktatás (KEDO) Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványtól (PADME)” – erről tájékoztatta szerkesztőségünket az MNB Alapítvány.

A kecskeméti Neumann János Egyetem fenntartója a 2020-2021-es tanévtől az NJEA, mely változás egyben modellváltást is jelent. Ennek célja az egyetem hosszú távú, stabil, hatékony működése és innovációs tevékenységének bővítése. E folyamatba illeszkedik a közleményben említett adásvétel is.

Mostantól a Neumann János Egyetemért Alapítványnak, tulajdonosként közvetlenné válik a kapcsolata a Kedo Zrt.-vel, amelynek „legfontosabb feladata az egyetemi CAMPUS építése és a második ütem megvalósítása. Utóbbi teret ad a 21. századi oktatástechnológiának, az integrált, interaktív technikai eszközökön alapuló képzési módszereknek.”

Kecskemét főiskoláját korábban az MNB Alapítvány fejlesztette egyetemmé, ők indították el és menedzselték a mostani folyamatot is a KEDO Zrt. tulajdonosaként. Az egyetemmé alakítás 2016-ban, a Gazdaságtudományi Kar létrehozásával valósult meg. Ezzel párhuzamosan zajlott „a nemzetközi szinten is egyedülálló új CAMPUS építése, amelynek első üteme 2019 szeptemberére készült el. Ezzel új szintre lépett a gazdaságtudományi oktatás” – írják a közleményben.

A CAMPUS egyik híressé vált, különleges terme a „tőzsdetojás”, amely speciális építészeti megoldásokat vonultat fel, s ahol a tőzsde működését sajátíthatják el a hallgatók. Az épületegyüttes ezen túl, több funkciót is ellát: több vállalat működteti irodáit az egyetem területén a vállalatokkal való együttműködés keretein belül.

A közleményben a folytatásról is szó esik

„Az egyetemi modellváltáshoz kapcsolódó kormány-előterjesztésnek megfelelően a Neumann János Egyetemért Alapítvány az adásvétel lezárását követően folytatja az „Intelligens Kecskemét CAMPUS” oktató- és kutatóközpont beruházást. A második ütemben egy modern adminisztrációs részleg, kollégium és egy digitális, innovációs, kreatív multifunkcionális központ épül. Ebben kap helyet például a Magyar Animáció Háza is.

A CAMPUS további hasznosítása céljából a Neumann János Egyetemért Alapítvány tárgyalásokat folytat vezető autóipari és pénzügyi szolgáltatókkal. A cél, hogy az egyetem – és ezzel Kecskemét városa is – a kutatás-fejlesztés-innováció meghatározó központjává váljon, és kilépjen a nemzetközi színtérre is.”

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!