Kecskemét

2020.10.16. 12:12

A kedvezményes lakásáfa fékezheti a drágulást

Miközben a lakáspiaci élénkülés az idén részben a koronavírus hatására alábbhagyott, Kecskeméten az országos átlagot meghaladó mértékben drágultak az új építésű lakások és házak árai – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából.

Mester-Horváth Nikolett

Reális alternatívát nyújthat a saját erős építkezés

Forrás: Shutterstock

Az ingatlanhirdetési portál elemzése szerint az átlagos négyzetméterár 682 ezer forintra nőtt a városban, ami az egy évvel korábbi 565 ezer forintos átlagárhoz viszonyítva több mint 20 százalékos drágulást jelent az új lakóingatlanok piacán.

– A megyeszékhelyen tervezett fejlesztések és beruházások miatt egy itteni ingatlan ma is jó befektetésnek számít. Éppen ezért folyamatosan erős a kereslet az új lakásokra, a lakásfejlesztők a növekvő költségeiket pedig érvényesíteni tudják a vételárban – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette ugyanakkor, hogy aki nem befektetési szándékkal keres jó minőségű lakást, annak reális alternatívát nyújthat a saját erős építkezés. Az építési telkek ára ugyanis a kész új lakásokénál jóval kisebb mértékben nőtt. – Bizonyos mértékű önerővel, az állami támogatásokkal és hitellel számolva könnyen lehet, hogy nagyobb otthonba tud költözni a család, mintha kész lakást vásárolna egy vállalkozástól. Ráadásul a saját igények is jobban érvényesülhetnek a tervezés és a kivitelezés során – mutatott rá Balogh László. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a jelentős állami támogatások segítségével a családok milliókat forgathatnak bele egy építkezésbe.

– A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) a nagycsaládos építtetőknek akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitelt jelent. Tavaly július óta elérhető a babaváró támogatás is, amelynek tízmillió forintja szintén felhasználható egy építkezéshez – mondta.

A szakértő hangsúlyozta még, hogy az építkezéseknek ismét lendületet adhat az ötszázalékos lakásépítési áfa, amelynek visszavezetését a napokban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a készülő új otthonteremtési program részeként. A 2021-től alkalmazható kedvezményes lakásáfa ráadásul a lakásdrágulást is megfékezheti Kecskeméten.

Reális alternatívát nyújthat a saját erős építkezés
Fotó: Shutterstock

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!