GALÉRIÁVAL

2020.04.21. 14:00

Óriási a visszaesés a kecskeméti autókereskedőknél

Pár hét leforgása alatt 80–90 százalékkal csökkent a forgalom és így a bevétel is a kecskeméti használtautó-kereskedőknél, több cég leépítésre kényszerült. A piac helyi szereplői minden nehézség ellenére optimisták, és amikor lehet, kinyitják a telepeket.

Hraskó István

A kecskeméti Korrekt Autóházban is alig akad napi egy-két érdeklődő

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Először március 18-án éreztük meg a változást, egyik napról a másikra. Akkor körülbelül a felére csökkent az érdeklődés az autók iránt. Miután március 28-tól bevezették a kijárási korlátozásokat, a korábbihoz képest kilencvenszázalékosnak mondanám a visszaesést. Ez a helyzet sajnos azóta is változatlan – mondta el a Petőfi Népének Kerekes László, a Budai úton működő Korrekt Autóház ügyvezetője, hozzátéve: a koronavírus felbukkanása, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt naponta húsz-harminc érdeklődőjük volt, most jó, ha naponta egy-három fő betér nézelődni.

– Megpróbáltam teljesen bezárni, ami egy napra sikerült. Ráébredtem, nem tehetem meg, hogy otthon ülök. Ráadásul minimális érdeklődésnél is reménykedik az ember, hogy csökkenteni tudja a kiadásokból származó mínuszt. Így a törvényben meghatározott ideig nyitva tartunk – folytatta a kereskedő. Kerekes László nem szeretné egyetlen kollégáját sem elküldeni. Úgy fogalmazott: ő és a kollektíva is meghozza a szükséges áldozatot, hiszen közös az érdekük. Viszont a tartalékai végesek, a bevételek pedig alig csordogálnak.

– Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a biztonsági őrzésre elegendő összeget se sikerült még ebben a hónapban produkálni. Nem is beszélve a többi kiadásról. Ha számszerűsíteni kellene, akkor nyolcvan százalékkal estek vissza a bevételeink – nyilatkozta a Korrekt Autóház vezetője.

Náluk eddig átlagosan havi harminc-negyven autó kelt el a telephelyről, jelenleg négy darabnál tartanak ebben a hónapban. Még szokott vásárolni autókat, kiegészíti a kínálatot, mert bízik a készletforgás jótékony hatásában, de értelemszerűen egyre kevesebbet költ erre.

A jövőt és a kilátásokat firtató felvetésre Kerekes László úgy válaszolt: ez számukra is nagy kérdés, de bizakodó az ágazatot illetően, és „rendíthetetlenül” bízik abban, hogy helyreáll a kereslet és a kínálat egyensúlya. Viszont abban is biztos, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen.

Megkeresésünkre a Szent László körúton lévő használtautó-kereskedéseknél is hasonló tapasztalatokról számoltak be. A Maxx-Auto Trade Kft. tulajdonosa, Keresztesi Zoltán elmondta, náluk a régebbinek a tíz százaléka a mostani forgalom, a bevételeik is ilyen arányban zuhantak. A korábbi átlagos napi huszonöt-harminc látogatójuk helyett két-három érdeklődő jön be a kereskedésbe. Munkatársaikat eddig meg tudták tartani, most az autók javítására koncentrálnak. Optimista a kilátásokat illetően, szerinte szeptemberre visszaállhat a piac, de hogy a válság előtti szintet elérik-e, abban már nem biztos.

A Fortuna Autókereskedésnél is nyolcvan-kilencven százalékos visszaesést tapasztalnak, most csak havi átlag tíz autó eladásával tudnak kalkulálni a korábbi hatvan-hetven helyett. Ők is folyamatosan nyitva tartanak, pontosabban a törvényben meghatározott délután 15 óráig, bár kétségkívül megnehezíti a helyzetüket, hogy 9 és 12 óra között a szabály szerint csak a 65 év fölöttiek mehetnek be a kereskedésekbe is, hiába vannak viszonylag nagy területen és szabad ég alatt. A korlátozásra felhívják a látogatók figyelmét. A Fortunánál is pozitívan állnak a kialakult helyzethez, úgy vélik, hogy aki autót akart venni, annak továbbra is szüksége lesz rá, legfeljebb olcsóbbat vásárol, az egymilliós helyett 700 ezerbe kerülőt, a kétmilliós helyett másfél milliósat.

A kecskeméti Korrekt Autóházban is alig akad napi egy-két érdeklődő
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– Nyolcvanszázalékos mínusz a forgalomban, bevételben – Bertus Lászlónak, a Joker Autóház és Autószerviz ügyvezetőjének értékelése egybecseng a többiekével. Miként az is, hogy naponta csak egy-két érdeklődőjük van. Sajnos neki három munkatársát is el kellett bocsátania. Úgy látja, hogy mostanában az olcsóbb, 500 ezer-egymillió forint közötti gépkocsiknak lesz keletje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!