Termelők

2020.04.27. 17:30

Május elején nyithat az új izsáki piaccsarnok

Ugyan a tervezett ünnepélyes átadás elmarad, de megnyitja kapuit a Katona József utcai új piaccsarnok Izsákon, a járvány nem befolyásolta a kivitelezési munkálatokat – tájékoztatta hírportálunkat Kutas Tibor, Izsák polgármestere.

Horváth Péter

A piac környéke is megszépül 

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Az új piac épületének alapkövét tavaly június közepén tették le, és a városvezetés reményei szerint május elején, annak is az első hetében átadhatják a csarnokot a termelőknek.

Kutas Tibor hangsúlyozta, hogy fokozottan figyelnek az emberek biztonságára, ezért a járványügyi helyzet miatt ütemezetten nyitják meg az épületet: első körben a külső pavilonsor működése indulhat el, és egyelőre csak helyi termelők árusíthatnak ott. Külön figyelnek arra, hogy még a járvány idején is összehozzák a helyi termelőket a vásárlókkal, erre közösségi oldalt is létrehoztak, ami dinamikusan működve biztosítja a kapcsolatot a keresleti és a kínálati oldal között.

A polgármester elmondta, hogy különálló, egyéni elárusítóhelyekre adtak ki közterület-foglalási engedélyt. Erre azért volt szükség, mert a piac a szociális kapcsolódás helye is, ám a jelenlegi helyzetben ez kockázatos, így azonban a biztonságos távolság megtartásával vásárolhatnak a kilátogatók. Mivel az várható, hogy fokozatosan indul újra az élet, a tervek szerint a piac­csarnok többi részét is ütemezetten, a feloldásoknak megfelelően veheti majd birtokba a vásárlóközönség.

A piac környéke is megszépül
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

A nagyszabású megnyitó a járványhelyzet miatt ugyan elmarad, de egy szűk körű, kisebb volumenű átadást tervez az önkormányzat május elején. Kutas Tibor polgármester hozzátette, hogy a piac környéke is megszépül, rendezése jelenleg is zajlik, az épület mögött járdát alakítanak ki, és teljes körű területrendezés folyik, ami magában foglalja a parkoló kiépítését is, valamint a csatornapart is megszépül, rendezettebbé válik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!