Beruházás

2020.03.17. 14:00

Több nagy fejlesztés fut Sükösdön, de a legnagyobbra várni kell

Mintegy 450 millió forint fejlesztéssel számolhat idén a település. Ez a tétel formailag hiányként mutatkozik az önkormányzat költségvetésében.

Kubatovics Tamás

A falut átszelő főút állapota és forgalma egyaránt indokolja az 51-es várva várt megújulását

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Kubatovics Tamás

A képzeletbeli lyukat betakarja az előző évi pénzmaradvány, azaz biztosított a beruházások anyagi háttere a nagyközségben. Hamarosan remélhetőleg a főút tervezői is egyeztetnek a településsel. Pozitív beállítottságúként azt mondhatom, hogy ismét egy tevékeny év elé nézünk a beruházások vonatkozásában is, és biztosítottnak látjuk intézményeink működését. Jó kedvvel és erővel vágunk neki a feladatnak – mondja Tamás Márta.

A polgármestert harmadszor választották meg a település élére, tapasztalt vezetőként kiemeli: elsősorban a kötelező feladatokra koncentrálnak, de jut erő és pénz az önként vállaltakra is, így a civilek, a sportegyesület, a néptánccsoport, a cserkészet, az egyházközség, valamint az iskola és óvoda segítése is fontos számukra, hiszen a szervezetek, intézmények tevékenysége fontos a település életében. Nem kötelező feladatként két éve indították újra az idősek bentlakásos otthonát, ami 39 fő fogadására alkalmas, további 10 főnek pedig nappali ellátást biztosít.

– Szükség van erre a szolgáltatásra, mert a családok számára megnyugtató megoldást jelenthet egy szakszerű ellátást garantáló, az idősek számára rendezvényeket, programokat biztosító és közösséget nyújtó intézmény. Nálunk a havi térítési díj magasabb a szokásosnál, viszont ebből a gyógyszereket és egyéb szükségleteket is állja az intézmény, a lakók döntő többségének nyugdíja fedezi a havi költséget, azaz nem kell a hozzátartozóknak kiegészíteni ezt az összeget – fogalmaz a polgármester.

A falut átszelő főút állapota és forgalma egyaránt indokolja az 51-es várva várt megújulását
Fotó: Kubatovics Tamás / Petőfi Népe

A fejlesztésekről szólva sorolja: lezárták a csapadékvíz­projektet, az egészségügyi központ felújítását, indul a polgármesteri hivatal rendbetétele, egy közösségi tér-játszótér épül az Árpád vezér utcában, a művelődési ház korszerűsítését pedig áprilisban fejezik be. Az áthúzódó beruházások pályázati támogatásból származó fedezete elkülönített számlán várja a fejlesztéseket. Ebben a körben a legjelentősebb tétel az ipari park fejlesztése, a községtől délre hoznak létre teljes közművel rendelkező területet. Másik nagy falat a Fajsszal és Dusnokkal közös, együttesen 172 millió forintos európai uniós támogatást élvező turisztikai projektjük.

– Idén van 25 éve, hogy a Szentendrei Skanzenbe költözött egy sükösdi ház, a teljes épületet odavitték. Erre is emlékeztet majd a korszerűsítés, ami egy hagyományos épület megmentését, faluházzá alakítását szolgálja. Ez lesz majd több, változó irányú és hosszúságú tanösvény kiindulása, az ökopont. Itt halad a közelben a Kéktúra, a Mária zarándokút, a nemzetközi kerékpáros út, mindez a Duna közelségével sokféle érdekességet kínálhat – foglalja össze Tamás Márta.

A település helyi adókból közel 100 millió forint bevételhez jut, ennek java az iparűzési adóból folyik be, az utóbbi években a fizetési hajlandóság is javult, amit kedvező jelnek tartanak, ahogy az új vállalkozások indulását is. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal köztisztviselői esetében éltek a képviselők az eltérítés lehetőségével, azaz a kötelezőnél magasabb összegben határozták meg az évtizede változatlan köztisztviselői illetményalapot, ami a hivatali dolgozók bérének kiszámításánál lényeges tétel.

A költségvetés elfogadásakor arról is döntött a testület, hogy két részletben 700 ezer forint jutalmat vehet fel az év során a polgármester, aki az általános feladatokon túl a közfoglalkoztatást és a műszaki részleget is irányítja, valamint a pályázatokban ügyintézőként is tevékenykedik.

– Nagyon kedves volt a testület, hogy értékelték a munkámat ilyen módon is. Előfordult már az év végéhez közeledve jutalmazás, de természetesen nem ezért teszem a dolgom. Az anyagi is jólesik, ahogy maga az elismerés is, amit megköszöntem, megköszönök – kommentálta a döntést Tamás Márta.

Hosszú ideje téma a főút felújítása

Lezárult a közbeszerzés, a tervezők április-május folyamán veszik fel a kapcsolatot az érintett településekkel az 51-es főút megújításával és a kerékpárút megépítésével kapcsolatban, mondta el Tamás Márta, a közelmúltban Zsigó Róbert képviselővel folytatott egyeztetésükről. Hozzátette: elkerülő útról van szó, aminek a nyomvonala nem ismert, a paksi nagyberuházáshoz kötődő fejlesztés megvalósulása legalább tízéves álma a településnek, ahol a növekvő teherforgalom komoly gondot okoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!