Kecel

2018.01.30. 21:53

Megyénk városi átlaga alatt vannak a bérek

A megye 26 városában az emberek személyi jövedelemadót képező jövedelme fejenként átlagosan 1,977 millió forint volt 2016-ban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Barta Zsolt

Ezek alapján a legszegényebb városiaknak a keceliek tűnnek. Ott ugyanis 1 millió 358 ezer forint volt az éves jövedelem fejenként. Ez havi bruttó 113 ezer forintos fizetést feltételez, ami egyharmaddal kevesebb az említett átlagnál.

A nyugdíjak sem verik az eget, ugyanis csak 83 423 forint volt az átlagnyugdíj 2016 végén a városban. Ugyanez  Kecskeméten 123 749 forint volt. Azaz egy évben egy megyeszékhelyen élő idős 480 ezer forinttal többet oszthat be, mint a keceli sorstársa.

Ennek ellenére nem tűnik sor végén kullogónak a település. Például ezer lakosra 359 gépkocsi jut, tizenegy városban kevesebb autó jut ezer lakosra. A megyei átlag 368. Az adatok szerint tíz százalékkal kevesebb gázt fogyasztanak a keceliek, mint a 26 város átlaga. Azonban érdekes, hogy a gázfogyasztást tekintve a kecskemétiekkel állnak azonos szinten, már ami az egy főre jutó fogyasztást illeti.

Érdekes adat, hogy a keceliek például 25 százalékkal több elektromos áramot használnak, mint a megye 26 városának az átlaga.

Kecelt ezen a téren csak a kerekegyháziak és a lajos­mizseiek előzik meg. A kecs­kemétiek viszont éppen egyharmaddal fogyasztanak kevesebb áramot, mint a keceli polgárok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!