2021.06.01. 19:24
Másokkal is szívesen megosztja tudását a füveskertek nagyasszonya
Horváth Lászlóné Terike évtizedek óta otthonosan mozog a gombák és a gyógynövények között. Mint a füveskertek nagyasszonya, tudását is szívesen megosztja bárkivel. E hétvégén is találkozhatnak vele az érdeklődők a Muzsikál az erdő programsorozatban: szombaton 10.30 órától Kecskeméten, a Nyíri erdőben, vasárnap 10 órától pedig a Tőserdőben.
Horváth Lászlóné Terike a kecskeméti piacon
Fotó: Sebestyén Hajnalka
– Mikor fedezte fel a természetben rejlő értékeket, a gombákat és gyógynövényeket? – kérdeztük a szakembert.
– Az ötvenes években, gyermekként sokat jártam a mai Vízmű területére, amikor az a rész még teljesen nyitott volt. A nagyapám kaszálta, és mindig szívesen elkísértem. Rengeteget mesélt nekem a természetről, az ott élő állatokról és növényekről. Bár akkor még nem ismertem a jótékony hatásukat, azokat már felnőttként tanultam meg.
– Mi volt a mérföldkő az életében, amikor már tudatosan tanulmányozta a növényeket?
– A nyolcvanas évek elején párommal egy gombász túrán vettünk részt a Mecsekben, majd ezeket újabb és újabb utak követték. A leszedett finomságokat mindig elvittem szakellenőrhöz, hiszen én akkor még nem értettem hozzá, de egyre jobban érdekelt. A 90-es évek elején nyílt lehetőségem képezni magam, és megszereztem az alapfokú gombaszakértői végzettséget, majd néhány évvel később a középfokút, végül 2015-ben a felsőfokút.
– A gomba iránti szeretetét széles körben népszerűsíti a gombászklubban. Mennyire aktív a klubélet?
– A gombászklub 1996 óta működik a Hírös Agórában, eltekintve az elmúlt járványos időszaktól. Havonta egyszer találkozunk, és mindig egy-egy témakört járunk körbe. Minden évben gombásztúrákra megyünk, a környékre, illetve kétszer-háromszor a hegyekbe. Első a medvehagymatúránk, nyáron van pihenős kirándulásunk, ősszel gyűjtőútra megyünk. Célom, hogy megtanítsam az embereknek, melyik az ehető gomba, illetve melyik az, amely hasonlít rá, de mérgező. Emellett felhívom a figyelmüket, hogy az ehető gombák bármely faja és fajtája tartalmaz gyógyhatású anyagokat. Fontosnak tartjuk a növények és az erdő védelmét, betartjuk a szabályokat.
– Mikor kezdett el mélyebben a gyógynövényekkel foglalkozni?
– Nagyon beteg voltam 2004-ben, tüdőgyulladást kaptam. Akkor ismertem meg a kecskeméti füves bácsit, Kovács Sándort, aki egy hatásos gyógynövénykeveréket adott nekem, amelytől rendbe jöttem. Ez olyan motiváció volt számomra, hogy eldöntöttem, szeretném a gyógynövényeket jobban megismerni. Évekig jártam Sanyi bácsihoz tanulni, barátok lettünk. Közösen indítottuk el 2007-ben a Gyógynövény klubot, szintén a Hírös Agórában. Sanyi bácsi már akkor elég idős volt, de az első években még ő vagy közösen tartottuk a klubban az előadásokat. Sajnos ma már nincs velünk, de a tudása javát átadta nekem.
– Felgyorsult világunkban mekkora az érdeklődés a klubok iránt?
– Mindkét klubban van egy aktív törzsközönség, de rajtuk kívül is alkalmanként vannak érdeklődők. Főként a közép- és idősebb korosztály fordul meg nálunk, ami érthető is, hiszen ők azok, akik már nap mint nap szembesülnek egy-egy betegséggel, és keresik az alternatív, természetes gyógymódokat.
– Kecskemét közösségi életében jól ismert szakember, sokfelé hívták már előadóként. Szeret tanítani?
– Mindig nagy öröm számomra, ha átadhatok a tudásomból mindazoknak, akik kíváncsiak és nyitottak a gombák vagy a gyógynövények világára. A napokban éppen a kecskeméti termelői piacon mutatkoztam be a saját termékeimmel.
– Ezek szerint nemcsak tanulmányozza, de fel is dolgozza a növényeket?
– Igen, régóta. Ahogyan az öregek is mondták, lábunk alatt a gyógynövények. S milyen igaz. Van saját kertem, ahol magam is sok mindent termesztek. Jelenleg 65-féle gyógynövényem van. Készítek teákat, szörpöket, édességeket, fűszerolajokat, fűszerkeverékeket. Például ligetszépéből, rózsasziromból szörpöt, lekvárt. Legújabb finomságaim a gyógynövényes és virágcukorkák.
– Hogyan látja: kitartóak az emberek, örömmel isszák a gyógyteákat?
– Sokan szívesen, de vannak, akik inkább a kényelmet választják, holott minden szervünknek van egy komoly gyógynövénye is. Éppen ezért találtam ki, hogy kapszulákba is porciózom a gyógynövényeket teafű helyett. Most éppen – a vérnyomás-, valamint a szív- és érrendszeri problémákra hatásos – galagonyát porítottam le és adagolom kapszulákba, melyet már könnyebben bevesznek az érintettek.

Fotó: Sebestyén Hajnalka
Sokan elismerik a tudását
Horváth Lászlóné Terike szakmai tudását sokan elismerik. Többek között 2000-ben vehette át a Közművelődésért emlékérmet. Nagyon büszke a legszebb konyhakertek elismerésére, a Füveskertek nagyasszonya címre.