új esély

2021.02.14. 15:30

A tabdi cirkuszművész, Picard Lily visszavágyik a magasba

Ha a sors esélyt adott ahhoz, hogy folytassa a pályafutását, akkor azzal élnie kell. Ezzel a gondolattal kel és fekszik mindennap Picard Lily légtornász. Ő az, aki 2019. szeptember 12-én Boszniában egy cirkuszi fellépés során hatméteres magasságból lezuhant. Nyáron és ősszel már részt vett egy turnén, most otthon, Tabdiban él. Napközben egy boltban dolgozik, a munka után pedig egy új számot gyakorol.

Barta Zsolt

Picard Lily előadás közben, sok méter magasan

Forrás: Sólyom Beatrix

– Hiányzik a nyüzsgő élet, a fellépések alatti adrenalinlöket, az esti műsorra történő felkészülés izgalma, a közönség elismerése, az utazás, a kollégák profiz­musa, a tanulási lehetőség és a produkció a magasban – ezekkel a szavakkal foglalta össze Picard Lily cirkuszművész a jelenlegi helyzetet, amikor Tabdiban beszélgettünk.

A fiatal tehetség a nagyszülei cirkuszi hagyományait (Tokay ugrócsoport) folytatva évek óta fellép a maga tervezett légtornászszámaival a cirkusz világában. Nyáron az Eötvös Suzy Cirkuszban dolgozott addig, amíg a pandémia miatt le nem állt a hazai kulturális élet, azóta Tabdiban él családjával. Egy helyi kisboltban dolgozik, mivel megszűnt a jövedelme. Ő az a fiatal művész, aki egy olyan balesetet élt túl 2019 szeptemberében, amely csaknem kettétörte a karrierjét. A sors megkegyelmezett neki. A 21 éves Lily gyorsan gyógyult, ezért merte megkockáztatni a tavalyi turnét.

– A gyógyulásom szerintem 80 százalékos lehet. A műtött csigolyadarabok még nem forrtak össze. Úgy volt, hogy tavaly decemberben megműtenek, és kiveszik a műtéti eszközöket, amelyek egyben tartják a csigolyát. Azonban a diagnosztikai vizsgálat azt mutatta, hogy lelassult a rehabilitációs folyamat, de a csontosodás megfelelő tempóban történik. Korábban gyorsabb volt ez a folyamat, de mentálisan rendben vagyok – mondta a művésznő.

De vajon nem kísérti a sorsot azzal, hogy nem ül otthon, ahogy az a nagykönyvben meg van írva? Lili azt mondta:

ha kaptam egy új esélyt, akkor kihasználom.

Ez vonz, ebben látom a hivatásomat – tette hozzá.

Tavaly kevesebb mint négy hónapot dolgozott. Az Eötvös Suzy Cirkuszban lépett fel, a fővárosban és vidéken játszottak, de a vírus miatt ideiglenesen bezártak a cirkuszok is.

– Minden kollégám reménykedett, hogy lesz egy téli szerződés, de a cirkuszok lemondták a szezont. Egyik napról a másikra megszűnt a munkánk, így kenyérkereset után kellett néznünk – vázolta a helyzetet.

Picard Lily előadás közben, sok méter magasan Fotó: Sólyom Beatrix

Hogy egy cirkuszművész mit tud kezdeni magával? Lily bolti eladó lett, de van, aki autó­szerelőnek ment vissza, van, aki az építőiparban helyezkedett el, és van, aki árufeltöltő lett. Sokan sofőrnek jelentkeztek, mivel a kollégái egy részének kamionra is van jogosítványa. A cirkuszi élet nagyon hiányzik Lilynek. Ahogy fogalmazott, ez egy életstílus. Hiányzik a készülődés, a sminkelés, az utazás, a fellépések, azok a napi adrenalinlöketek, amelyek a munkával járnak. Tabdiban ugyanis lassabb az élet.

– A cirkusz egyik oldalról egy kötetlen, laza élet. Amikor azonban fellépünk, akkor maximálisan kell koncentrálnunk. Ott nincs mese, különben baleset történik a porondon, és nem azt kapja a közönség, amiért bejött. Ez a két véglet jelenti az életünket – hangsúlyozta Lily.

De vajon egy cirkuszi műsor tud-e versenyezni a mai televíziós műsorokkal, amelyek százmilliós nézettséget hoznak? – kérdeztük.

– Más a képernyőről nézni egy műsort és egészen más tíz-húsz méterről figyelni a produkciókat. Az egész ott történik a néző szeme előtt, aki részese a csodának, kap bőven az izgalomból. Ez maga a művészet, és egy kicsit kihívás a sorssal szemben – tette hozzá a fiatal művésznő.

Lily a jövőt ezekben a napokban készíti elő. A felkészülési edzéseket maga végzi, igaz, rendkívüli óvatossággal.

– Most, hogy még bennem van a gyógyulást segítő sín, a régi edzést nem végezhetem. Olyan edzéseket dolgoztam ki, amelyeket a gyógytornán már végeztem, ezeket nehezítem különböző gyakorlatokkal. Ezzel próbálom karbantartani magam. Van, hogy a fél délután, akár három óra is elmegy edzéssel. De akadnak olyan napok is, amikor a testem szinte tiltakozik a mozgás ellen, viszont tudom, hogy szükségem van a próbákra. Ennek részben az az oka, hogy fáradt vagyok, mivel sokszor reggel négy óra előtt kelek, mert ötkor nyit a bolt – mondta a művésznő.

Rémálmok ugyan nem gyötrik, de időnként rátörnek a baleset utáni pillanatok emlékei.

Fotó: Kévés Andor

– Bennem vannak az emlékek, de amikor tavaly nyáron az Eötvös Cirkusz by Suzy főpróbája volt, és fent voltam a magasban, annyira koncentráltam, hogy megfeledkeztem a balesetről, s hogy először vagyok újra a levegőben. Érdekes, hogy 365 nappal a balesetem után, ugyanabban az időben dolgoztam a kupolában, mikor bevillant, hogy pontosan egy éve mi is történt. Végigcsináltam a számom, mosolyogva kijöttem a porondról, és a függöny mögött a könnyeimmel küszködtem, majd így mentem vissza. De ezt a közönség nem vette észre, mert a tavalyi repertoárban a cirkusz százéves történetét dolgoztuk fel. A szerepem szerint – államosították a cirkuszt, az ÁVO mindent elvitt – nekem nagyon szomorúnak kellett lennem. Így én kétszeresen éltem meg a pillanatot, mikor az ember elveszít valamit – tette hozzá.

A folytatásról elmondta: tavaszra már van szerződése, és bízik abban, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi majd, hogy ismét megnyisson a cirkusz.

– Fix szerződésem van tavaszra. Mihelyt véget ér a karantén, minden kinyithat és működhet a cirkusz világa, akkor újból dolgozom. Bemutathatom az új számomat, ami szintén levegőszám, mert, ahogy az elején is mondtam, ha lehetőséget kaptam a sorstól, akkor azzal élni kell! – mondta Picard Lily cirkuszművész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!