Világsztárokkal is dolgozott már együtt a kecskeméti textiltervező

– Hogyan kezdődött?

– Tudom, klisének hangzik, de én is egy csendben rajzolgató kisgyerek voltam. Bőven akadtak nálam ügyesebbek, nem is tartottam magam nagy tehetségnek, de szerettem mindenfélét rajzolni. Szerencsés és hálás vagyok, amiért orvos szüleim nem erőltették sem a reál, sem a humán tantárgyakat, hanem engedték, hogy rajz- és kerámiaszakkörre járjak. Nem várták el tőlem, hogy kivétel nélkül mindenből jeles osztályzatot kapjak, s végül rajztagozatos általános iskolai osztályba írattak be. Pedagógus nagyszüleim sokat segítettek a tanulásban, amikor napokat vagy heteket töltöttem náluk Kecskeméten. Úgy gondolom, ez mind közrejátszott abban, hogy végül a rajz és a művészet útjára léptem.

– Az általános iskola után merre vitt az utad?

– A középiskolai felvételi vizsgára a nagyszüleim egy kedves rajztanár kollégája/barátja segített felkészülni. Szabó Zsuzsa néninek hála, felvettek a Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégiumba. Kerámia szakra szerettem volna járni, ezzel a gondolattal indultam el a felvételire. A vizsgán két szakot kellett megjelölni, így én a kerámia mögé a textilt írtam. Sok különböző technikát mutattam be az otthon készült munkáimból, és két viaszbatik képem különösen megragadta a textiles tanárok figyelmét. A sorsom itt pecsételődött meg: textil szakos lettem. Érettségi után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME) jelentkeztem, ám a sikertelen vizsga okán Budapesten, a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdtem tanulni ötödéven, ahol a korábbiakhoz hasonlóan, textil szakon bővíthettem a tudásom. Képzőművészet és alkalmazott művészet között óriási különbség van. Hozzám mindig is közelebb állt a tervezés és a „díszítőművészet”, ami számomra önkifejezés, de kommerciális módon.

– Ezt követően újra megpróbáltad a MOME-s felvételit, és sikerült is.

– Így igaz, és talán nem okozok meglepetést: textil szakos lettem. Az egyetem teljesen más léptékű volt, mint amiben azelőtt gondolkodtam. Más volt, mint az egyetemekről alkotott elképzelésem. Év közben rengeteg teendőnk és munkánk akadt, cserébe viszont a vizsgaidőszak „laza” volt. Az első évben még nem volt szakosodás. Ez egészen pontosan azt jelentette, hogy a textil szakon belül található öt szakirány (ruhatervezés, bőrkiegészítő-tervezés, kötöttáru-tervezés, szövöttanyag-tervezés és mintatervezés) mindegyikével foglalkoztunk, meg kellett ismernünk őket. Ezt követően a munkáink alapján dőlt el, hogy inkább formában tudunk gondolkodni, vagy alapanyagban. Így lettem végül textil-mintatervező, azaz „nyomós”, ami mögött a szitanyomás bújik meg. Teljes szerelem lett. Rengeteg időt töltöttem az iskola műhelyében, ami ráadásul az Iparművészeti Múzeum egyik szárnyában volt. Mindent meg akartam tanulni: textilkémiát, technológiát, tervezést. Szerencsére lehetőségem is volt rá, így amikor csak tehettem, bent voltam a műhelyben.

– Az egyetemi éveid alatt egy saját márkát is megálmodtál a barátnőiddel. Mesélnél erről?

– Az egyetemi osztálytársaimmal a Gombold Újra! pályázat kapcsán álltunk össze, hogy közösen tervezzünk meg egy kollekciót. Így jött létre a POPO Design, amiből márka, majd Pesten megvásárolható termékek születtek. Attól volt igazán egyedi, hogy a szöveteket is mi magunk készítettük, valamint egyedi mintás textiljeink voltak saját formai megoldásokkal, mind táskákon, mind ruhákon. Idővel azonban beláttuk, hogy a POPO mindannyiunknál csak a második helyen áll, hiszen egyetemre jártunk, dolgoztunk. Úgy profitot termelni, hogy csak időnk adtán foglalkozunk vele, szinte lehetetlen. Egyáltalán nem éreztük a márka szempontjából építő jellegűnek, hogy újabbnál újabb kollekciókat készítsünk szezonról szezonra. Ezek a felismerések vezettek végül oda, hogy elbúcsúztunk a POPO Design-tól, ám a mai napig imádjuk minden darabját, és rengeteget tanultunk ezekből az évekből.

– Ha jól tudom, több külföldi országban is jártál, ahol megcsillogtathattad a tehetséged.

– Az egyetemnek köszönhetően többször is részt vettem külföldi utakon. Így jutottam el többek között Frankfurtba, a Heimtextil nevű óriási textil-vásárra, ahol szembesültem azzal, hogy mennyi lehetőség is rejlik a szakmánkban. Az ott szerzett kapcsolatoknak és az egyetemi oktatómnak köszönhetően egy évet töltöttem Portugáliában, egy textiltervező- és kivitelező cégnél, ahol digitális textilnyomtatással foglalkoztunk. Bár a digitális mintákról is tanultunk, sőt, terveztünk is néhányat, alapvetően kézi technikával elkészíthető mintákkal dolgoztunk. A gyárban rendszerint megjegyezték: a mintáim jók, de túl egyszerűek. Idővel azonban megtanultam, hogyan kell az ott látott, új hozzáállással dolgozni, valamint mit is jelent a kommerciális tervezés. Amellett, hogy a megrendelők igényeire igyekeztünk reflektálni, a cég saját mintakollekcióját is terveztük.

– Hogyan kapcsolható össze a neved a ZARA-val?

– Lehetőségem nyílt Spanyolországba utazni az Inditex vállalathoz, melyhez olyan nevek tartoznak, mint a ZARA, a Bershka, a Pull & Bear vagy a Massimo Dutti. Számtalan hasznos dolgot tanultam, bemutathattam a kollekciónkat, sőt, a cég még az üzletekben megvásárolható termékeihez való minták, anyagok kiválasztásába is betekintést engedett. A hazaérkezésemet követően szereztem róla tudomást, hogy az egyik bemutatott mintám megvásárolható a ZARA Baby osztályán. Bár mindig az volt az egyik leghőbb vágyam, hogy valamelyik mintámat viszontlássam egy cég kollekciójában, soha nem gondoltam volna, hogy sor kerül rá.

– A hazaérkezésedet követően hogyan folytatódott a karriered?

– Online folytattam a munkát, ahogy a mai napig is teszem, gyakornokokkal, a világ minden pontjáról. Óriási élmény volt az egész, nem csoda, hogy a diplomamunkámra is nagy hatást gyakorolt: ágyneműkollekciót terveztem, felhasználva a külföldön megszerzett tudást, a látottakat és a sok tapasztalatot.

– A diploma után újabb fordulatot vett az életed. Hogyan kerültél kapcsolatba a filmek világával?

– A szakmai tanáromnak köszönhetően, aki átadta nekem minden tudását, de sokat számított az is, hogy mindent imádtam, amit az egyetemi műhelyben csinálhattam. Először az Origo Filmstúdióban kaptam munkát, ahol akkor a Szárnyas fejvadász 2049 készítése és forgatása zajlott. A kosztüm-részlegen tevékenykedtem, mint breakdown artist, ahol az volt a feladatom, hogy kor- és szituációhűvé kellett tennem a színészek által hordott ruhákat. Újra szerelembe estem a szakma iránt, rendkívül izgalmas volt kipróbálni az általuk használt technológiát. Rengeteget dolgoztam, ahogy mindenki más is a filmiparban, legfőképp a jelmeztervező és a rendező elképzeléseit kellett megvalósítanom. Már önmagában ez óriási élmény volt számomra, ám ekkor jött még csak a java. A Szárnyas fejvadász forgatásakor megkeresett a Progressive Productions, akik egy fotózáshoz kerestek embert, aki igazít, csinosít, felhajtja a nadrágot, ha szükséges. Hogy bevállaltam-e? Kérdés nélkül, hiszen halmozni akartam az élvezeteket. És akkor hirtelen a GQ magazin fotózásán találtam magam, ahol magára Ryan Goslingra igazítottam a fotózáshoz szükséges ruháit. Ez nem stylist-feladat, még csak nem is asszisztensi, de nekem épp elég volt az, hogy ő jelen volt, és én voltam az, aki a ruháit igazíthattam. Először fel sem fogtam, hogy tényleg vele találkoztam. Kedves volt, bemutatkozott, megkérdezte, hogy vagyok, sőt, még elnézést is kért azért, hogy fáradt. Hihetetlen élmény volt. Bár soha nem gondoltam, hogy valaha a filmiparban fogok tevékenykedni, rögtön a Szárnyas fejvadász után újabb lehetőségek érkeztek, melyekre szó nélkül igent mondtam. Az egyik ilyen a Robin Hood volt, Taron Egertonnal és Jamie Foxxszal, majd a The Alienist című sorozat Dakota Fanninggel és Luke Ewanssel. Ezt követte a Gemini man Will Smithszel, végül pedig a Dűne című film, ami ebben az évben kerül a mozikba.

– A sok kaland és a felejthetetlen élmények mellett mégis maradt időd a magánéletedre. Ott hagytad a fővárost és kislányod is született.

– Amikor épp nem volt filmes munkám, folyamatosan terveztem a mintákat külföldi és hazai cégeknek, pályázatokra állítottam össze munkákat, valamint a saját műhelyemben készítettem egyedi, főként lakástextileket szitanyomással. Eljöttem a fővárosból, és itt, Kecskeméten alakítottam ki az életem, ettől függetlenül ha kellett, kocsiba pattantam és meg sem álltam a filmstúdióig. Eközben azonban számtalanszor megfordult a fejemben, hogy bármennyire is szeretem a filmek világát, amellett nem lenne időm semmi másra. Szerettem az akkori munkám, de tudtam, hogy nagy családot szeretnék, ezért döntöttem így, és a döntésemet ma is jónak gondolom, hiszen itthonról is van lehetőségem dolgozni, ráadásul több időt tudok a férjemmel és a kislányommal tölteni.

– Ezek szerint a filmes korszakot végleg lezártad? Milyen tervekkel állsz a jövő előtt?

– A filmezést most hosszabb időre felfüggesztettem, de tudom, visszavárnak, ha úgy döntenék, hogy folytatom. A műhely és a szitanyomás is átszerveződött, mert egyelőre ötletem sincs, hogyan tudnék elegendő időt tölteni ezzel a típusú munkával kisgyerek mellett. Most ismét a rajzolás és a digitális tervezés került előtérbe, illetve, bár nem vagyok jó marketinges, mindig motoszkál egy márka a fejemben, melyet szívesen megvalósítanék. Részben már sikerült is, de mivel nem vagyok túl aktív social media felhasználó, egyelőre nincs igazán termék, inkább csak szolgáltatás. A kislányunk nevelése mellett egyelőre maradnak a tervek, és amikor majd lehetőségem lesz rá, megvalósítom az ötleteimet. Szeretném minél több emberrel megosztani a mintáimat, így bízom benne, hogy ha nem is a közeljövőben, de egyszer lesz lehetőségem megmutatni, mit tudok. Addig is, az alábbi instagram oldalon érhetőek el a szerény, de annál nagyobb szeretettel készült mintáim: @rhome.textileandmore.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik textiltervezőként szeretnének érvényesülni?

– Természetesen azt, hogy sok munka, kitartás és alázat szükséges ehhez a pályához is, így amit csak tudnak, ismerjenek meg, tanuljanak, merjenek segítséget kérni. Biztosan lesznek olyan munkák, melyek nem hosszútávúak, de sok tapasztalatot lehet gyűjteni belőlük. A kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. Egyáltalán nem egyszerű a „művészeti” pálya, egyre többen képzik magukat otthon, hiszen az internet tárháza kifogyhatatlan. Kitartás és elszántság kell, mindig van új nézőpont, mindig lehet újat mutatni!