Dal 2025

2025.03.21. 14:07

Sztársegítőkkel robbantják fel a színpadot az elődöntősök, hatalmas meglepetésekre lehet számítani

Két kecskeméti produkció is látható szombat este a magyar dalok seregszemléjén. A Dal 2025 újabb elődöntőjében Kuna Valiék és Bihal Roland is nagyon számít a kecskemétiek, a Bács-Kiskun megyeiek szavazatára.

A Duna TV-n szombaton 19:35-kor kezdődik A Dal 2025 második elődöntője, mely vérpezsdítő extra produkciót is tartogat. Dánielfy és a tavaly Petőfi Zenei Díjat nyert Parno Graszt közös dala teszi még emlékezetesebbé a második elődöntőt.

Dal 2025, zene, előadók
Kuna Valiék is nagyon számítanak a szavazatokra
Fotó: MTI / Bodnár Boglárka

Akusztikus és népdal

Az est folyamán a versenydalok áthangszerelt hangzásban mutatkoznak be. Köztük a kecskeméti kötődésű előadók: Kuna Vali és a HungaroSwing a Nincs másik út dala akusztikus, Bihal Roland Nem felejtem dala pedig népdal stílusban csendül fel. 

Dal 2025, zene, előadók
Bihal Roland a Nem felejtem című dalt adja elő A Dal 2025 televíziós show-műsor harmadik válogatóján
Fotó: MTI

Neves énesek segítették a munkájukat

Az elődöntőbe jutott versenyzők egy-egy ismert énekessel dolgoztak együtt a dalok áthangszerelésén. Swing-átdolgozást kapott Gájer Bálint szakmai tippjeivel a Kettesben önmagammal a Z!ENEMitől és a Kicsikém a Felvidéki Jazz Landtől. A Nem felejtem népdalként versenyez a döntőbe jutásért, Bihal Roland Palya Beával dolgozhatott együtt. Borbély Richárd Nagyapám című dalának rock verziójához Keresztes Ildikó több évtizedes szakmai tapasztalatával járult hozzá. Zabos Regina és KÁTÉ Mást ölelj című dala jazzként hangzik el, a duót Harcsa Veronika segítette. Pribojszki Mátyás közreműködésével szintén ebben a műfajban tér vissza A Dal színpadára az Asphalt Horsemen a Mesél a széllel. Karácsony János James az Iceboyz Szerelemmánia, valamint Kuna Vali és a HungaroSwing Nincs másik út akusztikus változatához adott tanácsokat.

A közönség szavazata is sokat számít

A közönség ötödik zsűritagként pontozhat minden produkció alatt SMS-ben. Négy versenydal jut tovább, ezek közül egy kizárólag a zsűri döntése alapján. 

A Dal 2025 döntőjében a legjobb nyolc dal hallható

Az elődöntőkből továbbjutó 4-4 előadó énekel a döntőben. Ami már biztos az első elődöntőből továbbjutó Gypo Circus X Szirota Jennifer formáció ott lesz a döntőben. A zenekarban két kiskunhalasi tag is van, Miron Andrea Delia és Préda-Kovács Zsolt. 

A döntőben a nyolc dal a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretével hallható majd. A győztes produkció előadója elnyeri a „Magyarország dala” címet, valamint lemezt és klipet készíthet a közmédia felajánlásából. A fináléba jutott további hét versenyző is részesül a zenei karrierje építésére fordítható nyereményben.

A Dal 2025 adásai újra nézhetők az adal.hu oldalon és a műsor már a legnagyobb videómegosztó portálon is követhető. A Dal 2025 második elődöntő szombaton 19:35-től a Dunán és a Petőfi Rádióban.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!