Adománygyűjtés

2025.03.24. 14:27

Balázsék a hallgatókkal együtt mentenék meg a mélyszegénységben élő gyerekek óvodáját

Országszerte óvodák sokasága működik nehéz anyagi körülmények között, miközben hátrányos helyzetben élő, sokszor beteg gyermekeknek és családjuknak nyújtanak biztos pontot, mondhatni egyetlen mentsvárat, menedéket. A Balázsék rádióműsorban, mely Kecskeméten is hallható a Rádió 1 Gongon, hétfő reggel ezt a témát járták körbe. Külön kiemelve a nógrádi Gesztenyefa óvodát.

A Balázsék stábja a népes hallgatótáborukkal együtt most gyűjtésbe kezdett, az „Örökbe fogadok egy ovit” Alapítványon keresztül. A nógrádi óvodának kb. 3,5 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy ne zárják be. Ha több pénz jön össze, ami várható, ismerve a Balázsék jószívű hallgatóit, akkor a fennmaradó összeget az alapítvány más intézmények között osztja majd szét. 

Balázsék, adománygyűjtés
Balázsék újabb gyűjtésbe kezdtek
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Balázsék a hallgatókkal közösen segítenek a bajba jutott óvodának

A hétfői adás második felében Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Ráskó Eszter, a rádiós trió beszélgetett a Nógrád vármegyei 700 fős Nemti Község Gesztenyefa Óvodájának vezetőjével, Cserhalmi Adéllal. Mint kiderült: az óvodába 17 halmozottan hátrányos helyzetű, köztük több autista gyerek jár, és a közelmúltban ellenőrzést kaptak. Ha szeptemberig nem orvosolják a tárgyi és infrastrukturális hiányosságokat, akkor bezárják az óvodát. Hozzávetőlegesen 3,5 millió forintra van szükségük, mely másnak nem tűnik soknak, de nekik elérhetetlen. A kisközség polgármestere is mindent megtesz értük, de egyedül képtelenek megteremteni az összeget. Ezért fordultak az „Örökbe fogadok egy ovit” Alapítványhoz. 

A mélyszegénységben élő gyermekeknek az egyetlen mentsváruk

Cserhalmi Adél óvodavezető részletesen is bemutatta óvodájukat. A legtöbb oda járó gyermek mélyszegénységben él. Mondhatni csak az óvodában kapnak enni, hétfő reggelenként farkas éhesen érkeznek. Sokszor ott mosnak rájuk, mert vannak olyan családok, ahol se víz, se áram, se fürdőszoba nincs a házban. A két óvónő és dajka szeretettel foglalkozik velük, fejlesztik őket. A gyerekeknek az óvoda a menedék.

3,5 millió forint megmentené őket a bezárástól

A közelmúltban a kormányhivatal ellenőrzést tartott, és az intézményt felújításra, illetve fejlesztésre kötelezte, melynek költségei hozzávetőlegesen 3,5 millió forintot tesznek ki. Ha ezeket a beruházásokat nem hajtják végre, az óvodát be kell zárják. Az előírás szerint többek között tornaszobát eszközökkel, női öltözőt, női zuhanyzót, külön szobát a tantestületi üléseknek és a szülők fogadására, a könyvtárba 500 kötetet, orvosi szobát kell kialakítani. Az óvodavezető elmondta: az épületükben a helyiségek adottak lennének, csak a megfelelő célra való kialakításukhoz nincsen pénzük. Ezek megvalósítása mintegy 3,5 millió forintba kerülne. Ezek egy részét most szeptemberig, egy másik részét jövő szeptemberig kell elvégezniük. 

Örülnek a tárgyi adományoknak is

A műsorban Ráskó Eszter műsorvezető 100 ezer forinttal elindította a gyűjtést. Az óvoda egyébként minden felajánlásnak nagyon örül és hálás, a pénznek és a tárgyi adománynak egyaránt, könyveknek, játékoknak, ruháknak. A hallgatók az „Örökbe fogadok egy ovit” Alapítványon keresztül tudnak segíteni, hogy a nemti gyerekek menedéke, a Gesztenyefa óvoda tovább működhessen. 

Bács-Kiskun vármegyei óvodák is örökbe fogadhatók

Balázsék beszéltek az „Örökbe fogadok egy ovit” Alapítvány vezetőjével, Barát Hellával is. A beszélgetés során a hallgatók megismerhették az alapítvány küldetését, munkáját. Mint kiderült, országszerte 800 intézménnyel, óvodával, anyaotthonnal állnak kapcsolatban, akiknek nagy szüksége van a támogatókra. A honlapjukon látszik, hogy Bács-Kiskun vármegyében is van öt óvoda, akiket bárki örökbe fogadhat és támogathat, akár az 1 százalék felajánlásával is.

Örökbe Fogadok Közhasznú Egyesület 

12100011-17693613

Szervezet adószáma: 19234814-1-41

orokbefogadokegyovit.hu

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!