Sport-reality

2025.02.07. 14:30

Már egymást is számon kérik a honvédek a Kiképzésen

Ha élesben ment volna a túszmentés, több honvéd is elvérzett volna. Szó szerint. A TV2 A Kiképzés műsorának 9. napján az épületharcászat során bizony sok hibát vétettek a honvédek, több raj is szétesett, nem volt meg az összhang.

A Kiképzés a TV2 és a Honvédelmi Minisztérium közös fejlesztésű sport reality-je, melynek bizonyos jeleneteit a kecskeméti légibázis területén vették fel, ezeket a nézők később láthatják majd. Jelenleg, a második hét adásai a szolnoki kiképzésről adnak beszámolót, a csütörtöki adásban a túszmentés kapott főszerepet. 

A Kiképzés, TV2, reality
A Kiképzés csütörtöki adásában a túszmentést a Kinizsi raj teljesítette legeredményesebben 
Fotó: TV2

A Kiképzés kiképzőiből három elégedetlen volt

Második hetében tart A Kiképzés. Sokadik katonai terepgyakorlatot teljesítették már a négy raj honvédjei. A szolnoki Pokol hete keretében volt már vízi deszant, éjszakai riadó és gépkarabélyos feladat. Most épületharcászatban kellett bizonyítaniuk. A négy profi kiképző sok szempontból elégedetlen volt a rajával. Egyikük gratulálhatott csak a honvédjeinek. 

Épületharcászat túszmentéssel

A csütörtöki adásban a négy raj tagjai egy valódi katonai taktikai próbatételt teljesítettek túszmentéssel. Az épületharcászati feladatot, – egy valódi katonai taktikai próbatételt túszmentéssel – kötelékben kellett teljesíteniük. Előzetesen a honvédek bemutatót láthattak a feladat minden mozzanatáról. Ennek ellenére nagyon sok hibát vétettek. 

A Kinizsi raj nyert

A feladat során leereszkedtek az épület falán, majd behatoltak az épületbe, átvizsgálták a területet, az ellenséget kiiktatták és a túszt megmentették. A Kinizsi raj teljesített a legjobban, meg is nyerték a feladatot. Náluk is volt hiba, de a kommunikáció működött, bár visszafelé egy kis zűrzavar támadt. Gyorsak és összehangoltak voltak. A Dobó raj nagyobb hibát is vétett, nem vett észre egy ellenséget, így ha élesben ment volna, egy honvéd megsérült volna. A fegyverkezelési probléma, a raj lassúsága nem indokolt a vállveregetést, mégis a kiértékelés után egy biztatást is kaptak, hiszen a korábbi feladatokhoz képest most kevésbé voltak szétesve.

A Hunyadi rajnál a ki nem mondott utasítások, a meg nem hozott döntések veszélyeztették a küldetést. A kiképzőnek át kellett vennie a vezetést. A kiértékelés során kemény fejmosást kaptak. Nem csoda, hogy utolsók lettek. A Bocskai raj is alulteljesített, semmi összhang nem volt közöttük, holott már két korábbi feladatot is megnyertek. Ezúttal harmadikak lettek. 

Újabb vízi deszantra mennek a honvédek

A Kiképzés reality pénteken 21:25-kor látható a TV2-n, utólag megtekinthető minden adás a TV2 Play platformon. A pénteki adás előzeteséből látható, újabb vízi deszantra mennek, a Dobó rajnál pedig honvédek egymást is számon kérik a gyenge teljesítmény miatt. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!