Bulvár

2023.10.31. 11:27

Hazugságon kapták a Nagy Ő versenyzőjét

Idén Jákob Zoltán, a hartai származású milliárdos főszereplésével indult újra a Nagy Ő, ahol fordulatokból sosincs hiány. Ezúttal az egyik lány hazugsága is lelepleződött.

Orosz Fanni Flóra

Jákob Zoltán

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Jákob Zoli párkeresése is az utolsó hetébe lépett, elkezdődött a véghajrá, a lányok pedig ráléptek a gázpedálra. A hartai milliárdos ezúttal édeshármasban ment el hajókázni Vandával és Csengével, akikkel korábban nem volt túl sok ideje ismerkedni. A randi egészen jól alakult, legalábbis Csenge számára, Vanda viszont inkább gyertyatartónak érezte magát. Mindenesetre az biztos, hogyha nem is került mindkét lány közelebb a Nagy Ő-höz, akkor is hasznos információkkal gazdagodtak. Például megtudták, hogy valójában nem is csattant még el az első csók és Virág, aki korábban Árpa Attila szívéért is versenybe szállt, valójában kiszínezte a valóságot.

– Csak a szánk széle ért össze

 – magyarázta Zoli a lányoknak.

Csenge kapott az alkalmon és egy szál bikiniben sem tétovázott, csókot lopott Zolitól. Ráadásul nem is csak egyszer. A lány ezután védettségi rózsát is kapott, mintha a nagykönyvben is ez lett volna megírva:

– Nem az volt a célom, hogy elcsattanjon egy csók köztünk, amiért majd kapok egy rózsát. Nagyon örülök a rózsának, nem számítottam rá, hogy én kapom

 – magyarázkodott a fiatal lány.

Csók ide vagy oda, a nap végén mégis a 20 éves Nati lett az igazi győztes, hiszen édes kettesben romantikázni indultak Zolival, és egészen Rómáig meg sem álltak.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!