Exatlon/Videóval

2022.04.05. 07:58

Kezdetét vette a döntő hete

A tizennegyedik hét vette kezdetét a TV2 sport-reality műsorban, az Exatlon Hungary All Starsban. A játékosokra nehéz selejtező várt, mivel a nap végén két játékosnak távoznia kellett a versenyből.

K. N.

Archív-felvétel Fotó: TV2

A négyek viadalába jutásért versenyzett Bálint. Ezúttal csapattól függetlenül minden fiú játékosnak össze kellett mérnie egymás ellen az erejét a pontokért. Az első három játékos pedig, aki elérte a négy pontot az továbbjutott a selejtezőből.

 


 Klasszikusan a kecskeméti tanuló, Herczeg-Kis Bálint ellenfele Somhegyi Krisztián volt. A megszokotthoz hasonlóan fej-fej mellett teljesítették apályát. Az ügyességi feladatnál két homokzsákot kellett feldobni a tálcákra, majd egy labdát a kosárba kellett dobni. A pontot végül Krisz szerezte.
 


Második futamát csapattársával, Rozs Gergellyel vívta Bálint, ezúttal nem hibázott az ügyességi feladatnál, és megszerezte első pontját Bálint.


 Harmadik versenyét is csapattársával teljesítette a harmadik évad nyertese. Nagy Dániel ellen sem hibázott Bálint, megszerezte második pontját.

 


A negyedik futamnál Jósa Danny volt az ellenfél. A futam ismét nagyon szoros volt, Bálint dobásai második próbálkozásra az ügyességi feladatnál bementek, ezzel megszerezte harmadik pontját. Ezzel Krisztián után ő került legközelebb a továbbjutáshoz.
 

 

Ötödik párharcát ismét Krisztián ellen vívta Bálint, az már a futam előtt biztossá vált, hogy aki ezt versenyt megnyeri a biztos továbbjutó. Bálint rengeteg hibát ejtett az ügyességi feladat közben így a nyolcas fináléba Somhegyi Krisztián jutott elsőként.
 


Ezután Gerivel mérkőzött a kecskeméti Kihívó. A homokzsákdobás ezúttal sem ment jól a harmadik évad nyertesének. Bár közelebb állt a pontszerzéshez Geri, végül hamarabb fejezte be Bálint, amivel másodikként jutott tovább.

 

 

A négyek viadaljába jutásért Rozs Gergely és Jósa Danny párbajozott. Végül Rozs Gergely maradt alul, aki számára véget ért az Exatlon.

 


 A női versenyzők közül pedig Ujvári Iza távozott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!