foci

2018.05.19. 19:54

Nyert a Mezőkövesd, öngóllal győzött a DVTK

Vegyes eredmények születtek a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.

Felcsúti győzelmével fontos lépést tett a bennmaradás felé a Mezőkövesd

A Mezőkövesd 2-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában, szombaton, ezzel fontos lépést tett a bennmaradás felé.

Esőben indult a találkozó, amelyen korán előnybe került a kiesés elől menekülő Mezőkövesd. A mezőnyben a Puskás Akadémia akarata érvényesült, ám helyzetekig nem jutott el, a vendégcsapat viszont kétgólosra növelte a különbséget a pihenő előtt.

A szünetben kettős cserét hajtott végre a Puskás Akadémia, s bár a fordulást követően még hosszú ideig nem tudott nagy veszélyt kialakítani, a hajrában sikerült szépítenie. Egyenlíteni viszont már nem tudott, így a Mezőkövesd fontos három ponttal távozott Felcsútról.

A Balmazújváros nyerte a hajdúsági rangadót

A Balmazújváros hazai pályán meglepetésre 4-0-ra legyőzte a harmadik Debreceni VSC-t a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 31. fordulójában.

Horváth Ferenc együttese négy nyeretlen találkozót követően gyűjtötte be ismét a három pontot, mellyel elmozdult a sereghajtó pozícióból. A piros-fehérek viszont a vereségükkel elveszthetik az Európa Liga-indulást érő harmadik helyüket, ha a forduló esti zárómeccsén a tavalyi bajnok Budapest Honvéd pontot szerez a Ferencváros ellen.

Az első félidő jobbára kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, a két kapusnak alig volt dolga. Ennek ellenére a hazai csapat vonulhatott előnnyel az öltözőbe, mert Filip labdaeladását sikerült „megbüntetni” Andric szép lövésével, amely a jobb alsó sarokban kötött ki.

A folytatás szinte azonnal egy újabb balmazújvárosi góllal indult. A vendégek a kétgólos hátrány ellenére sem tudtak újítani, továbbra is a hazaiak futballoztak veszélyesebben, Rus fejesgólja pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában még fölényesebbé tette sikerét a Balmazújváros, így simán gyűjtötte be a bennmaradásért vívott harcban számára létfontosságú győzelmet.

Öngóllal, tíz emberrel győzött a DVTK

A Diósgyőr csaknem hatvan percet emberhátrányban játszva gyűjtötte be hazai pályán a három pontot a Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.

A bennmaradásért küzdő DVTK – amely előzőleg sorozatban kilenc mérkőzésen maradt nyeretlen, ráadásul a legutóbbi hat alkalommal ki is kapott – paksi öngóllal nyert szombaton.

A paksiak a bajnokság korábbi szakaszában idegenben és otthon is legyőzték a diósgyőrieket és tavasszal először szenvedtek vereséget vendégként.

Az első félidő első felében a vendégek elképzelése szerint alakult a játék, stabil védekezésből több veszélyes támadást vezettek, miközben a diósgyőriek nem tudtak kialakítani helyzetet. Aztán mégis ők szereztek vezetést: szöglethez jutottak, a jobbról beívelt labda pedig a paksi Bartháról pattant a kapuba. Tíz perccel a játékrész vége előtt viszont emberhátrányba került a DVTK. A kapuból kilépő Rados szabálytalanul állította meg a 16-os előtt Hahnt, a játékvezető pedig piros lapot mutatott fel a támadót a kapus felé lökő Liptáknak. A megítélt szabadrúgás volt a paksiak legnagyobb gólszerzési lehetősége az első 45 percben, de Haraszti jócskán a kapu fölé tekert.

A fordulás után nagy mezőnyfölényt alakított ki, sok támadást vezetett az emberelőnyben futballozó Paks, de a Diósgyőr eredményesen védekezett, ezzel fontos győzelmet aratott, és a 11. helyről a 10.-re lépett előre.

Az éllovas Videoton legyőzte a sereghajtó Vasast

Az éllovas Videoton legyőzte a sereghajtó Vasast szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.

Stefan Scepovic az 5. percben vezetéshez juttatta a Videotont, amely rövid ideig még mezőnyfölényben játszott. Azt követően viszont a kiesés elkerüléséért harcoló Vasas átvette az irányítást a védekezésre koncentráló és a játékot lassító székesfehérváriakkal szemben, de gólveszélyes helyzetet a házigazdák sem tudtak kidolgozni. A félidő közepén négy sárga lapot osztott ki Berke Balázs játékvezető, hogy megfékezze az indulatokat, mert a játékosok többet foglalkoztak egymással, mint a labdával.

A második félidő második helyzetéből megduplázta előnyét a vendégcsapat – Kovács István volt eredményes -, ami a találkozó addig közepes tempóját tovább lassította. Időbe telt, amíg a cserékkel felfrissített Vasas próbált helyzeteket kialakítani, de a hazaiak sokat hibáztak mezőnyben, így még szépíteniük sem sikerült. A fehérváriak néhány kontrából több veszélyes lehetőséget alakítottak ki, de előnyüket a hajráig nem tudták növelni. Akkor azonban a csereként alig fél perce pályán lévő Tamás Krisztián értékesített egy ziccert.

A két csapat szezonbeli harmadik összecsapásán először szerzett pontot a vendégcsapat, s mindjárt hármat. A Videoton februárt követően ismét legyőzte a Vasast.

Nem bírt egymással a Haladás és az Újpest

Az Újpest 1-1-es döntetlent ért el a Swietelsky Haladás otthonában szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.

Az új stadionjukban változatlanul veretlen szombathelyiek egy esetleges győzelemmel nagy lépést tettek volna a bennmaradás felé, így azonban a hátralevő két fordulóban továbbra is élvonalbeli tagságuk meghosszabbításáért kell harcolniuk.

A lila-fehérek – akik szerdán a Puskás Akadémiával játszanak a Magyar Kupa döntőjében – még mindig versenyben vannak a harmadik helyért.

Mindössze kilenc perc telt el a találkozóból, amikor előnybe került a hazai csapat, ez pedig alapjában határozta meg az első félidőt. Az újpestiek szinte végig fölényben futballoztak az első negyvenöt percben, de a házigazdák a vezetés birtokában nem is erőltették a támadásokat, és higgadtan védekeztek.

A fordulást követően gyorsan egyenlített az Újpest, Zsótér Donát szépségdíjas kapufás góllal egalizált. A játékrész közepén Novothny Soma fordíthatott volna, de a veterán Király Gábor hárított. Az utolsó percekre megélénkült a találkozó, a 87. percben Ramos – illetve a kipattanóból Williams – révén úgy tűnt, a meccslabdát a Haladás rontotta el. Nem sokkal később viszont Tischler Patrik lábában maradt az újpesti győztes gól, igaz, a kipattanót Novothny befejelte, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.

Újabb döntetlent játszott a Ferencváros

A Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Budapest Honvéd vendégeként szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában, így a második helyen álló zöld-fehérek hátránya három pontra nőtt a listavezető Videotonnal szemben.

Az első félidő jó iramú, küzdelmes játékot hozott, mindkét oldalon kimaradt helyzetekkel, amelyekből nem volt túl sok. A felvonás elején Eppel fejesét, majd lövését védte Dibusz, a vendégektől a hajrában Nagy Dominik veszélyeztetett, de az ő csúsztatása nem találta el a kaput. A két lehetőség között a kispestiek sérülés miatt kétszer cseréltek kényszerűségből, míg Böde gyanús körülmények között esett el Gazdag szorításában a kispesti tizenhatoson belül, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot.

A 49. percben Blazic góljával szerzett vezetést a vendégcsapat: a védő egy sarokrúgás után lecsorgó labdát lőtt a kapuba egy lépésről. A Honvéd rákapcsolt, de csak azt követően jelentett gólveszélyt, hogy a lendületes Danilo pályára lépett. A játékrész közepén egyre közelebb került a vendégek kapujához a kispesti alakulat, majd Lanzafame az ellene elkövetett szabálytalanság miatt – az olasz támadó Dibuszban akadt el – megítélt büntetőből egyenlített. A parázs hajrában Eppel, illetve a túloldalon Böde, Paintsil és a hosszabbításban Varga Roland előtt adódott meccslabda, de az eredmény már nem változott. A lefújás előtt Thomas Dollt, a ferencvárosiak edzőjét elküldték a kispadtól.

A Honvéd legutóbb tavaly áprilisban nyert a Ferencváros ellen, amelytől azóta kétszer kikapott. A ferencvárosi együttes sorozatban harmadszor játszott döntetlent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában