saját gyártmányok

2017.08.18. 15:56

Hétvégén rendezik a Formula Student Hungaryt

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Formula Student Hungary konstrukciós versenyt, amelyen mérnökhallgatók versenyeznek saját maguk által épített járműveikkel. A csapatok ezúttal nem a Győr-Gönyű Nemzetközi Kikötőben, hanem a győri Széchenyi István Egyetem területén kialakított pályán versenyeznek vasárnapig.

Pintér-Péntek Imre, a szervező Xmeditor Kft ügyvezető tulajdonosa hangsúlyozta: nincs a világon még egy olyan Formula Student verseny, amelyet városban rendeznek. A megmérettetésre 16 ország 39 csapata nevezett, Magyarországról négy.

Szombaton a csapatok a gyorsulási versenyen mérik össze tudásukat, vasárnap pedig 22 kilométert kell megtenniük elektromotorokkal vagy belső égésű motorokkal felszerelt járműveikkel. Utóbbi versenyszámban egyebek mellett az üzemanyag-takarékosságot, az időt és az állóképességet is vizsgálják.

Az idei versenyben 13 csapat elektromos motorral felszerelt járművel nevezett.

A 2010-ben első alkalommal rendezett versenyen hat országból 11 csapat állt rajthoz, 2012-ben pedig már az elektromos meghajtású motorral felszerelt járművek is a rajtkőhöz állhattak.

A Formula Student egy nyitott vezetőfülkés autós versenysorozat, amely során a csapatok maguk építik meg járműveiket. A konstruktőri verseny hangsúlya elsősorban az alkalmazott módszereken, a felhasznált technikákon, a csapatmunkán és a statikus versenyszámok során az előadásmódon van.

A felsőoktatási intézmények hallgatói számára először az Amerikai Egyesült Államokban rendeztek Formula Student versenyt 1981-ben, hat csapat részvételével. Az elmúlt években Észak-Amerika mellett Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Európában is szerveznek versenyeket.

Európában egyebek mellett az angliai Silverstone-ban, a németországi Hockenheimben, az ausztriai Spielbergben és az olaszországi Fioranóban rendeznek versenyeket a győri mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!