Vizes vb

2023.07.07. 11:30

Keretet hirdettek a vízilabda-válogatottak szövetségi kapitányai

Kihirdette keretét a jövő héten kezdődő fukuokai világbajnokságra Varga Zsolt és Bíró Attila, a magyar férfi és női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

MW

A magyar vízilabda-válogatott edzése a budapesti Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2023. január 4-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A pénteki csapathirdetésen kiderült, hogy a férfi keretben egyetlen csere történt a világkupa Los Angelesben rendezett múlt heti szuperdöntőjében negyedik együtteshez képest, Konarik Ákos helyett Pohl Zoltán utazik Japánba.   

Varga Zsolt elmondta, több olyan játékos is van a keretben, akik az elmúlt években sikerrel megvívott utánpótlás-viadalok után most ezen a világbajnokságon bizonyíthatnak. Ugyanakkor a fiatalítás lépcsőzetes, hiszen a magyar vízilabda megköveteli, hogy mindig a lehető legjobb eredményeket érjék el és az együttes kialakítása ennek fényében történt meg - tette hozzá.   

A csapatkapitány Jansik Szilárd kiemelte: előzetesen nem szeretnének magukra nagy terhet tenni, tavaly, a hazai rendezésű vb-n ugyanis ez "rosszul sült el", a spliti Európa-bajnokságra azonban már összeállt a csapat.   

"Ott mindent megtettünk egymásért, és ezt szeretném most is viszontlátni" - nyilatkozta a Ferencváros játékosa.   

A férfiválogatott a csoportkörben a horvátokkal, az argentinokkal és a házigazda japánokkal találkozik. 

A nőknél a tokiói olimpián bronzérmes csapatból kilencen, a tavalyi budapesti vb-n ezüstérmes gárdából 12-en utaznak Japánba, őket "egészíti ki" három vb-újonc, Neszmély Boglárka, Dömsödi Dalma és Hajdú Kata.   

"Mindhárman nagy értékei a magyar vízilabdának. Nem azért vannak bent a csapatban, mert egyszer jók lesznek, mert már most azok és értékes perceket adhatnak a válogatottnak" - nyilatkozta Bíró Attila, aki szerint a Fukuokában gazdára találó két olimpiai kvótára a magyar mellett az amerikai, a spanyol és a holland csapat igazán esélyes.   

Vízilabdában a legfontosabb változás, hogy első alkalommal "gazdálkodhatnak" 15 játékossal a szövetségi kapitányok, akiknek minden mérkőzés után lehetőségük van a módosításra a 13 fős meccskeretben. 

A csapatkapitány Keszthelyi Rita kiemelte, akárcsak a tavalyi világbajnokságon, ezúttal is lépésről lépésre szeretnének haladni, ez akkor döntőt ért a Margitszigeten.   

"Szeretnénk jól játszani és a magunk elé felállított kihívásoknak megfelelni" - fűzte hozzá a Spanyolországban légióskodó világklasszis.   

A női válogatott Kanada, Új-Zéland és Japán ellen ugrik majd medencébe a csoportkörben.   

Az eseményen Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és a MOL képviselői együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek értelmében az egyik legnagyobb magyar cég a jövőben is támogatja a sportágat.   

A magyar férfi vízilabda-válogatott vb-kerete:

Kapusok: Lévai Márton, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Nagy Ádám, Zalánki Gergő, Fekete Gergő, Német Toni, Varga Dénes, Jansik Szilárd, Vigvári Vendel, Molnár Erik, Vigvári Vince   

A magyar női vízilabda-válogatott vb-kerete:

Kapusok: Magyari Alda, Neszmély Boglárka
Mezőnyjátékosok: Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta, Geraldine Mahieu, Parkes Rebecca, Máté Zsuzsanna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Dömsödi Dalma, Hajdú Kata

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában