Váltás

2022.10.17. 18:42

Huszti Szabolcs lett a Fehérvár új edzője

A székesfehérvári klub hétfőn délelőtt jelentette be, hogy távozik Michael Boris vezetőedző, Preisinger Sándor asszisztensedző, valamint Sallói István sportigazgató. Utóbbi pozícióját Juhász Roland veszi át.

Huszti Szabolcs, a Debrecen edzőjeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Debreceni VSC - Puskás Akadémia mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. október 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Huszti Szabolcsot nevezte ki vezetőedzőnek a MOL Fehérvár FC labdarúgóklub, a sportigazgatói posztot Juhász Roland veszi át.

A székesfehérvári klub hétfőn délelőtt - a Vasastól elszenvedett szombati vereséget követően - jelentette be: távozik Michael Boris vezetőedző. A német szakember február 16. óta 32 tétmérkőzésen irányította a székesfehérvári együttest, amely ezeken 13-szor nyert.

Boris mellett távozott a szakmai stábból Preisinger Sándor asszisztensedző is, míg Sallói István sportigazgató felajánlotta lemondását, ezt a klub vezetése elfogadta.

Boris helyét - amint a klub honlapja hétfő délután bejelentette - a 39 esztendős Huszti Szabolcs veszi át, aki 2018 januárjától pályafutása 2020-as befejezéséig volt a Fehérvár játékosa, majd sporttanácsadóként dolgozott a klubnál. Tavaly február és október között a DVSC-t irányította az NB II-ben, majd a feljutás után az élvonalban is. Segítője Toldi Gábor lesz.

Sallói pozícióját pedig Juhász Roland veszi át, aki 2013-tól 2020-as visszavonulásáig futballozott az együttesben, majd sporttanácsadóként, az NB III-as csapat szakmai stábjának tagjaként, 2021 áprilisa és 2022 februárja között pedig az élvonalbeli gárda másodedzőjeként dolgozott a klubnál.

A MOL Fehérvár FC az OTP Bank Liga kilencedik helyén áll 11 mérkőzésen gyűjtött 11 ponttal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!